Dég

2013.05.02. 19:17

Még a pálinka is medvehagymás volt Dégen

Dég - Minden eddiginél többen voltak kíváncsiak a dégi medvehagyma- és helyi termék fesztiválra, amelyen nem csak a mulatságé volt a főszerep, a hóhelyzetben segítő helyiek oklevelet is kaptak.

Házi Péter

A dégi medvehagyma fesztivált az orfűi után másodikként hívták életre, s népszerűségére jellemző, hogy Szegedről és az ország más olyan régióiból is érkeznek ide vendégek, ahol a medvehagyma nem terem. Minderről Pápai István hivatásos vadász mesélt, a kíváncsiak az ő vezetésével a Festetics-kastély kertjéből  medvehagyma-túrákra indulhattak a fesztivál keretében. A túra olyan népszerű volt, hogy négy turnusban, kétszáznál is többen vettek részt rajta, miközben a kastélyban a holland Discant énekegyüttes adott koncertet.

Aki nem akart bakancsot húzni, az a fesztivál sátrainál medvehagymás lepényt, pogácsát, sőt, medvehagymás pálinkát is kóstolhatott, amelyet direkt erre az alkalomra készítettek - tudtuk meg  Deres Tímeától, a rendezvény egyik főszervezőjétől. A másfél éves  Illés Vendelnek például nagyon ízlett a medvehagymás pogácsa - ám ezt nekünk nem, inkább a maminak árulta el...

 

Az idei fesztivál különlegességének nevezhető, hogy  Varga Gábor országgyűlési képviselő megnyitóját követően Gárdonyi Sándorné polgármester mintegy hatvan elismerő oklevelet adott át azoknak a helybelieknek, akik a márciusközepi hóhelyzetben munkát, szállást, saját munkagépet nem kímélve segítettek a 64-es főúton bajba jutott utazóknak.

A dégi Búzavirág népdalkör és az abai Sárvíz Fúvószenekar fellépése után aztán a Magyar Királyi Kardforgatók rendje tartott  látványos bemutatót. És persze  már javában rotyogtak a bográcsok, a település civil szervezetei közösen főzőcskéztek, hogy aztán közösen is költsék el a szabadtűzön készült jóféle pörkölteket. A helyi sportkör például  Hegedűs Zoltán vezényletével csülkös pörköltet készített.

A fesztivál második napja a gyermekeknek és a felnőtteknek külön kiírt medvehagyma-kupával, azaz kispályás focival és váltófutással kezdődött, a helyi termékekből egész nap lehetett válogatni. A legtöbben azonban mégiscsak a nagyszínpad koncertjeire voltak kíváncsiak: a V-tech zenekar produkciója után Fásy Ádám, Aradszky László és Nótár Mary, végül pedig Varga Viktor fellépése szórakoztatta a szépszámú közönséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!