Sokaknál bevált

2019.05.31. 18:00

Okostelefonos app segít a dohányzásról való leszokásban

Japán egyetem és egy orvostudományi vállalkozás kutatói okostelefonos applikációt dolgoztak ki, amely hatékonyan segíti használóját a dohányzásról való leszokásban.

Forrás: Shutterstock

A Keio Egyetem és a CureApp vállalkozás Tokióban bejelentette, hogy engedélyeztetni akarják a japán kormány által az applikációt mint lehetséges orvosi eszközt a nikotinfüggőség elleni harcban, valamint az egészségbiztosítási rendszerben is.

Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy a beteg feljegyezze a leheletében lévő szén-monoxid szintjét, amelyet egy különálló eszközzel mér meg, és rögzíti az illető egészségi állapotára jellemző más adatait is.

Az app a beteg állapotának megfelelő orvosi tanácsot is ad.

A tokiói székhelyű kutatók az applikációt mintegy 570 ember körében tesztelték, olyanokat vontak be, akik 2017 októbere és 2018 vége között az ország 31 egészségügyi intézményében orvosi segítségért fordultak nikotinfüggőségük miatt.

Azt találták, hogy a résztvevők 64 százaléka hat hónappal később már nem dohányzott, ez mintegy 13 százalékkal volt több az applikációt nem használó kontrollcsoport eredményénél.

Az applikáció a kórházon kívül nyújt segítséget mentálisan azoknak a betegeknek, akik egyedül harcolnak a nikotinfüggőség ellen – mondták a kutatók.

Borítókép: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!