Van hatékony megoldás

2019.10.10. 06:47

Nagy kihívás a magyar cégeknek a kibertámadások kivédése

A magyar informatikai szakemberek 67 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a vállalatok előtt álló legkritikusabb kihívásnak – derül ki egy hazai felmérésből, amely arra is rámutatott: az elmúlt egy évben a válaszadó cégek 60 százalékát érte eredményes kibertámadás.

Forrás: Shutterstock

A digitális átalakulás eredményeként a vállalatok egyre inkább függenek a technológiától, erősödik az informatikai kockázatoknak való kitettségük is. Az év elején, a davosi Világgazdasági Fórumra kiadott Globális kockázatok című jelentésben 2019 legvalószínűbb kockázati tényezői között – a szélsőséges időjárás, a klímaváltozás és a természeti katasztrófák okozta károk mellett – élen állnak az adatcsalások és adatlopások, valamint a kibertámadások.

A spanyol alapítású, a világ 180 országában jelenlévő Panda Security friss magyar felmérése szerint a hazai vállalatok többsége megfelelően védett a kibertámadásokkal szemben, legalábbis így látja a kérdőívet kitöltő 260 kis- és nagyvállalati informatikai szakember. Az ITBN 2019 szakmai konferencia résztvevői körében készült kérdőíves kutatásban csupán a válaszadók 10 százalékának voltak kétségei a szervezete védelmi rendszerének biztonságát illetően.

Arra a kérdésre, hogy szerintük melyik területen a legkitettebbek a támadásnak, a válaszadók több mint 56 százaléka említette a mobileszközöket és a külső adathordozókat, és ugyanennyien mondták azt, hogy a felhasználók felől a legsebezhetőbbek a vállalatok.

A felmérés szerint az elmúlt 12 hónapban a válaszadók által képviselt cégek 60 százalékánál történt sikeres kibertámadás, ami valamilyen szinten érintette a működésüket.

A támadást elszenvedett vállalatok 31 százaléka egy héten belül, 7 százaléka pedig több hónap alatt vagy egyáltalán nem tudta orvosolni a keletkezett problémát.

A cégek 62 százalékánál egy napon belül helyreállították az okozott kárt, de az elszenvedett károk közül legtöbben a vállalati működés hatékonyságának csökkenését említették. A dobogó második fokára az adatvesztés került, épphogy megelőzve a belső folyamatok leállását.

A válaszadók közel 70 százaléka az ügyféladatok védelmét tartja a legkritikusabbnak.

A kibertámadások komoly kockázatot jelentenek a cégeknek, hiszen a leggyakoribb károk súlyos anyagi és imázsveszteséggel járhatnak – idézi a közlemény Gölcz Dénest, a Panda Security hazai ügyvezető igazgatóját, aki úgy látja, a kisebb vállalatok a vártnál rugalmasabban reagálnak az új kihívásokra, és építenek ki újfajta védekezési rendszert a végpontokra.

Létezik hatékony védelem

A válaszadók 53 százaléka azt mondta, biztos vagy nagyon biztos abban, hogy a szervezete megfelelően védett a kibertámadásokkal szemben, ami a szakember szerint meglepően magas szám. Ő úgy látja, hogy az üzlettulajdonosok, üzletvezetők valójában akkor szembesülnek a kockázat súlyával és az okozott kár üzleti hatásával, amikor már elszenvedtek egy támadást.

A legtöbb támadásra, például a zsarolóvírusokra, van hatékony védelem és minimalizálni lehet a kockázatokat. Az ügyvezető mégis számos példát tud arra, hogy vállalatvezetők, cégtulajdonosok végül kifizették a bűnözők által kért váltságdíjat, hogy visszakapják az adataikat vagy helyreálljon a rendszerük működése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!