lenovo

2019.12.13. 16:23

Négyszeresére gyorsul az osztrák szuperszámítógép

Többek közt a klímaváltozás kutatásában is segédkezik.

Forrás: Shutterstock

A Lenovo és az Intel együttműködési megállapodást írt alá Ausztria legerősebb szuperszámítógépe, a Vienna Scientific Cluster-4 (VSC-4) modernizálásával kapcsolatban. A szuperszámítógép több mint háromszáz kutatási projektben nyújt segítséget, melyek célja, hogy az életminőség javításában nagy szerepet játszó kihívásokban – a meteorológiától a gyakorlati tudományig, a kvantumkémiától a genetikáig – az emberiség előre léphessen – írja az Origo.

A VSC öt kiemelt osztrák egyetem konzorciumaként (TU Wien, Bécsi Egyetem, Bécsi Természettudományi Egyetem, Grazi Műszaki Egyetem és Innsbrucki Egyetem) jött létre.

Elődeihez hasonlóan a VSC-4 is olyan projekteket támogat majd, amelyekben a kutatásokhoz nagy sűrűségű adatok elemzésére, valamint gépi tanulásra van szükség. A hagyományostól eltérően olyan területeken is képes lesz kutatni a szuperszámítógép, mint például a biotechnológia, vagy a szociális és humán tudományok.

A projektek között van olyan, amely azzal foglalkozik, hogy a klímaváltozás milyen módon befolyásolja a folyókat és az árterületeket, valamint segít felkészülni a változó időjárási körülményekre. Egy másik arra keres választ, hogy hogyan hatnak egyes gyógyszerek az emberi testben található proteinekre, így növelve a készítmények hatásfokát, de olyan is akad, amely az univerzum ősrobbanás utáni állapotát szimulálja.

A Lenovo a VSC-4 kialakításához olyan Lenovo ThinkSystem SD650 szerverekkel járult hozzá, melyek harmadik generációs direkt vízhűtéses technológiát alkalmaznak, és második generációs Intel Xeon Scalable processzorokra épülnek. A beépített vízhűtés a rendszerhő nagyjából kilencven százalékát képes eltávolítani, így kifejezetten hatékonyan csökkenti a ventilátoros léghűtés szükségességét, ezáltal csökkenti a felhasznált energiát és az ehhez kapcsolódó költségeket, miközben nagyobb teljesítményt biztosít.

Az új szuperszámítógépben 790 ThinkSystem SD650 node található, összesen 37 920 Intel Xeon Scalable processzormaggal, amelyek többek között az Intel DL Boost és az Intel beépített MI-gyorsító technológiájával növelik a hatékonyságot. A szerverek közötti, 100 GB/s sávszélességű kapcsolat Intel Omni-Patch Architecture technológiára épül: ez a nagy sebességű megoldás gyorsítja az alkalmazások működését, elősegíti a terhelés megosztását és maximalizálja a skálázhatóságot.

Az új VSC-4 Ausztria első olyan szuperszámítógépe lesz, amely átlépi a petaflops (PFLOP) határt, csúcsteljesítménye 3,7 PFLOPS (folyamatos működés közben pedig 2,7 PFLOPS) a Linpack benchmark szerint. Ez jelenleg az ország legnagyobb HPC (high performance computing) projektje, és a világ legerősebb szuperszámítógépeinek 2019 novemberi top 500-as listáján a 93. helyen áll.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!