Ne essen hasra

2020.01.12. 06:00

Mikor a fürdőszobaszőnyeg felismeri és véleménye van (videó)

Kitalálták az okosszőnyeget, ami természetesen a használói testsúlyát is képes követni.

Forrás: Shutterstock

Dübörög az okosítási mozgalom a fogyasztói eszközök piacán, s így január elején, mikor mindent elöntenek még a CES hírei, már igazán csak ez hiányzott a kütyükedvelők boldogságához.

A CES 2020 közönsége ugyanis a világon elsőként csodálhatta meg a Mateo startup ugyanerre a névre keresztelt, okos fürdőszobai szőnyegét. A mosható szövet borítású, akkuról üzemelő kütyü hétezer nyomásalapon működő mintavételi pontot tartalmaz, és

még azt is képes megalapítani, hogy ki áll rajta.

A Mateo további érdekessége, hogy képes mérni és naplózni a felhasználók testsúlyát, meg tudja állapítani a cipőméret változását (ez a gyerekesek számára lehet hasznos), fel tudja hívni a figyelmet egyes betegségekre utaló tünetekre, továbbá a rossz testtartásra is figyelmeztethet – írja az Origo.

A kütyühöz természetesen tartozik egy mobilalkalmazás, amelyen keresztül követhetőek a begyűjtött statisztikák, továbbá az app értesítéseket jelenít meg, ha valamiféle említésre méltó jelenséget tapasztalt, például fogyást vagy hízást.

Állítólag a legnagyobb tudású kilépőért 179 dollárt (nettó 53 ezer forintot) kér majd a startup.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!