Privát rémálom

2020.02.05. 17:32

Idegeneknek küldött személyes videókat a Google

Vadidegenek kapták meg ismeretlen emberek videóit. A cég beismerte a technikai hibát.

Forrás: Shutterstock

Tegnap derült ki, hogy még tavaly november 21. és 25. között kéretlen meglepetésként mások videófelvételeit küldte meg a Google idegeneknek. A baleset a Google Takeout (a Google mentési szolgáltatása) rendellenes működése miatt következett be.

A keresőóriás „elnézést kért, hogy helytelenül exportált felhasználói adatokat”.

Tehát, akinek ebből az időszakból hiányoznak videói, azok akár másoknál meglehetnek.

A 9to5Google szerint a Google javasolja, hogy a felhasználók adott esetben töröljék a régit és indítsanak új mentést.

Sajnálják, hogy megtörtént

A Google szerint a felhasználók kevesebb, mint 0,01 százalékát érinti a dolog.

Rövid számolással rá lehet jönni, hogy ez a jelentéktelennek tűnő százalék nem is annyira kevés embert hozhatott kellemetlen helyzetbe, hiszen a Google Fotóknak összesen egymilliárd felhasználója van.

A Google a technikai galiba okát már „azonosította és megoldotta”, az érintett ügyfelektől elnézést kért:

„Kijavítottuk a hibát, és mélyreható elemzést végeztünk, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő. Nagyon sajnáljuk, hogy megtörtént.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!