Százmillió felhasználó nézelődik

2020.08.07. 09:30

Ketyeg a TikTok vége: tik-tak, tik-tak

Trump megtiltott minden ügyletet a TikTok videómegosztóval, kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással és mindkét cég leányvállalataival.

Forrás: Shutterstock

Az amerikai polgárokra és vállalatokra vonatkozó tilalom az elnöki rendelet megjelenése után 45 nappal, vagyis szeptember 20-án lép életbe.

A TikToknak világszerte 2,2 milliárd felhasználója van, az Egyesült Államokban pedig csaknem százmillió.

A WeChat alkalmazás nem túl népszerű az Egyesült Államokban, de világszerve egymilliárd felhasználója van, és széles körben használják Kínában, illetve más országokban élő kínaiak, hogy kapcsolatot tartsanak fent a szülőföldjükön lévő rokonaiakkal és barátaikkal. A Tencent Kína második legértékesebb vállalata az Alibaba után. Trump rendelete után a cég részvényei tíz százalékot zuhantak a hongkongi tőzsdén.

A TikTok ellen korábban több amerikai kormányzati kifogás merült fel. Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is nyíltan bírálta a céget.

Álláspontjuk szerint a TikTokhoz amerikai állampolgárok adatai kerülnek,

ami veszélyes, mert egy 2017-ben Pekingben elfogadott törvény értelmében a kínai vállalatok kötelezhetők arra, hogy együttműködjenek az ország nemzetbiztonsági szerveivel.

Hasonló kifogások szerepelnek a Trump által csütörtökön kiadott elnöki rendeletben a WeChatre vonatkozóan is. Az amerikai elnök szerint a TikTok és a WeChat nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért Washingtonnak „agresszív intézkedéseket” kell tennie tulajdonosaik ellen. Trump szerint a WeChat is automatikusan gyűjt rengeteg információt a felhasználóiról, és ezáltal a Kínai Kommunista Párt hozzájut az amerikaiak adataihoz és vállalati információkhoz.

A TikTok adatokat gyűjt: más netes cég nem?

Az elnöki rendelet megemlíti, hogy a TikTok például adatokat gyűjt a felhasználók hollétéről, az internetes oldalak megnyitásának és a kereséseknek az előzményeiről, ami

lehetőséget nyújt Kínának arra, hogy figyelje a szövetségi tisztségviselők és a velük szerződők mozgását, zsarolás céljából gyűjtsön róluk adatokat, és ipari kémkedést folytasson.

Trump szerint a TikTok ráadásul cenzúrázza azokat a tartalmakat, amelyeket politikailag érzékenynek tekint a Kínai Kommunista Párt. Ezek az alkalmazások Trump szerint a pártnak tetsző félretájékoztatásra is használhatók.

A WeChat Trump szerint személyes és vállalati információkat gyűjt olyan kínai állampolgárokról, akik felkeresik az Egyesült Államokat. Az alkalmazás lehetővé teszi a Kínai Kommunista Párt számára olyan kínai állampolgárok ellenőrzését, akiknek feltehetően életükben először volt alkalmuk megtapasztalniuk a szabad társadalom előnyeit – olvasható az elnöki rendeletben.

Az előzményekhez tartozik, hogy az amerikai szenátus ugyancsak csütörtökön – az elnök rendelet megjelenése előtt – megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.

A Microsoft nemigen bánja a dolgot

A múlt héten a Microsoft amerikai informatikai óriáscég bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Bytedance-szel a TikTok amerikai hálózatának felvásárlásáról. Az ügyletet – némi habozás után – Trump elnök is támogatásáról biztosította, igaz, hozzátette, hogy

az üzletkötés hasznából a pénzügyminisztériumnak, vagyis az amerikai kincstárnak is részesülnie kell.

Kikötötte, hogy a Microsoft szeptember 15-éig üsse nyélbe az üzletet.

A The Washington Post című lap szerint a Microsoft azért vásárolná fel a TikTokot, mert a videómegosztó több milliárdnyi videója segíthet a beszédet és képeket értelmező és alapvető feladatok ellátására alkalmas mesterséges intelligencia kifejlesztésében.

A TikTok több milliárdnyi videóját különböző etnikumú és különböző foglalkozást végző emberek töltötték fel, ami lehetőséget ad a Microsoftnak a mesterséges intelligencia „tanítására” szolgáló modellek kialakítására.

A cég nagy vetélytársainak, a Google-nak és az Amazonnak már megvan a maga videós adatbázisa: a Google-nak a Youtube, az Amazonnak pedig a Twitch.

Frissítés: Peking tiltakozik Trump tiltása miatt

Peking tiltakozását fejezte ki pénteken, amiért Donald Trump amerikai elnök megtiltott minden ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással, és mindkét cég leányvállalataival.

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján „politikai manipulációnak” nevezte a csütörtöki bejelentést, amely alapján a tiltás 45 napon belül lép életbe.

Vang szerint az Egyesült Államok „saját önző érdekeit helyezi a piaci szabályozás és a nemzetközi szabályok fölé”.

A szóvivő úgy vélekedett, hogy a Washington által alkalmazott „önkényes, manipulatív és elnyomó” intézkedések az Egyesült Államok „erkölcsi visszaeséséhez” vezethetnek.

A TikTok a washingtoni bejelentés után nem sokkal közölte, hogy megdöbbentette a döntés, és minden jogi lehetőséget ki fog használni, szükség esetén kész bírósághoz fordulni, hogy biztosítsa, hogy a cég és felhasználói méltányos elbánásban részesüljenek.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!