Amerikai-kínai kereskedelmi háború

2020.08.03. 09:27

Lecsap a menő TikTokra a Microsoft

Megerősítette az amerikai óriásvállalat, hogy tárgyalásokat folytat a videómegosztó közösségi hálózat egy részének felvásárlásáról a kínai tulajdonossal.

Forrás: Shutterstock

Mint ismert, a Huawei után az amerikai biztonsági aggályok – és kitiltási törekvések – célkeresztjébe a mókás videókat megosztó tiniszájt, a TikTok került. A hetek-hónapok óta meg-megújuló figyelmeztetések után múlt héten Donald Trump az elnöki különgép, az Air Force One fedélzetén azt mondta, hogy

„ami pedig a TikTokot illeti, betiltjuk az Egyesült Államokban. Megvan hozzá a felhatalmazásom. Szombaton aláírom (az erről szóló dekrétumot)”.

A TikTok a kínai ByteDance vállalatcsoport tulajdonában van, amely a platform Kínában működő, cenzúrázott verzióját, a Douyint is üzemelteti.

Csaknem egymilliárd felhasználója van szerte a világon.

A TikTokkal kapcsolatos nemzetbiztonsági aggodalmak alapja, hogy vélemények szerint a kínai hatóságok ellenőrzése alatt áll. A Kínával egyre ellenségesebb viszonyba kerülő Indiában már betiltották a többnyire gyermeteg tartalmakat megosztó oldalt.

Amerikai kormányzati tisztségviselők, köztük Mike Pompeo külügyminiszter, többször kijelentették, hogy a platformon keresztül

személyes információk garmadája kerül a kínai kommunista párt kezébe.

A Microsoft jelezte, hogy „teljes mértékben tudatában van és érti a jelentőségét ezeknek, a nemzetbiztonsággal kapcsolatos aggodalmaknak”. Azt ígérte, hogy ha sikerül megállapodásra jutni a TikTok felvásárlásáról, a felhasználók adatait az Egyesült Államokban fogják őrizni, világszínvonalú biztonsági és adatvédelmi szabályozást vezetnek be.

Arról nem szól a fáma, hogy egy rendkívül sikeres – a Facebook látogatottsági adatait fenyegető – és a támadások kereszttüzében vélhetően alaposan csökkenő piaci értékű videómegosztó birtoklása mennyire jól jönne az amerikai cégnek.

A Microsoft először erősítette meg hivatalosan azokat a sajtóhíreket, miszerint tárgyal a mobiltelefonos applikáción keresztül használt szolgáltatás felvásárlásáról. Ugyanakkor jelezte, nincs garancia arra, hogy sikerrel végződnek a tárgyalások. A pénzügyi feltételekről semmit nem közölt a vállalat, csupán annyit, hogy más amerikai befektetőket is meghívhat kisebbségi partnerként az ügylet nyélbe ütéséhez.

A seattle-i székhelyű amerikai vállalat közölte azt is, hogy

Satya Nadella vezérigazgató tárgyalt közvetlenül Donald Trump amerikai elnökkel is az ügyről.

A Microsoft szeptember 15-ig le kívánja zárni a tárgyalásokat a kínai tulajdonossal, hogy megszerezze a fiatalok körében igen népszerű videómegosztó szolgáltatás tulajdon- és üzemeltetési jogát az Egyesült Államokra, Kanadára, Ausztráliára és Új-Zélandra vonatkozóan.

Közben plágiummal vádolta meg a Facebookot a TikTok

A TikTok kínai videomegosztót tulajdonló ByteDance kínai vállalatcsoport a szintén tulajdonában lévő Jinri Toutiao nevű hírkereső applikáción osztott meg bejegyzést vasárnap este, amelyben úgy fogalmazott:

„A ByteDance mindig is eltökélt volt abban, hogy globális céggé váljon. E folyamat során különböző bonyolult és előre nem várt nehézségekkel kerültünk szembe, ideértve a feszült nemzetközi politikai környezetet, a különféle kultúrák összeütközését, valamint

versenytársunk, a Facebook által alkalmazott plágiumot és rágalmakat.”

A vállalat a bejegyzésben nem bocsátkozott további részletekbe a vádakról.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója tavaly azzal vádolta meg a TikTokot, hogy cenzúráz egyes, a kínai kormányzattal szembeni politikai megnyilvánulásokat. A kínai applikáció üzemeltetője akkor visszautasította a vádat.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!