Járvány

2020.12.13. 06:00

Home office: kevés lehetőség, nagy igények, felemás elégedettség

Főként az állami rendelkezések miatti lezárás segíti a távmunka szélesebb körű terjedését Magyarországon.

Forrás: Shutterstock

Budapest élen jár a home office lehetőségekben, és ahol van rá mód, ott a munkavállalók általában mindenhol élnek is vele – derült ki a Reacty Digital 2020. novemberi online kutatásából.

A távmunka biztosítása azonban önmagában még nem jelent munkavállalói elégedettséget, a dolgozók véleményének részletes megismerése és az arra való reagálás kulcsfontosságú a pozitív munkahelyi légkör megteremtése érdekében.

A lehetőség kevés, az igény nagy

A járványhelyzetet megelőzően a 18-79 éves, legalább részmunkaidőben foglalkoztatott magyarok mindössze 18 százalékának volt lehetősége arra, hogy otthonról végezze el a munkáját.

A koronavírus első hullámából adódó tavaszi lezárások, illetve az év végi kijárási korlátozások idején azonban ez az arány jelentősen megnőtt. 2020. novemberében például a foglalkoztatottak harmadának biztosított home office lehetőséget a munkahelye. A tavaszi és az őszi felfutás között azonban nyáron megfigyelhető volt egyfajta visszarendeződés, tehát,

ha nincsenek állami korlátozások, akkor a cégek is kevésbé hajlamosak a távmunka lehetőségét felajánlani idehaza.

Az otthoni munkavégzés lehetőségével igyekeznek élni is a munkavállalók, már 2020 elején is az erre lehetőséget kapók közel kétharmada vette igénybe, míg a tavaszi lezárások idején ötből négyen tettek így.

Értelemszerűen a szakmunkások, fizikai munkások esetében nem megoldható a home office, a vezető beosztású, illetve beosztott értelmiségi/diplomás munkakörökben viszont átlagon felüli ennek a munkavégzési formának az elérhetősége, amit a legtöbben ki is használnak.

Régió szempontjából a fővárosban van a legtöbb esély az otthoni munkavégzésre, a tavaszi és év végi korlátozó intézkedések idején az ott élő legalább részmunkaidős foglalkozatottak felének volt, illetve van lehetősége arra, hogy távmunkában dolgozzon. A legalacsonyabb arány Közép- és Nyugat-Dunántúl esetében figyelhető meg, ahol csak minden ötödik foglalkozatott munkahelye nyújt home office opciót.

Home office változó arányban

A novemberi korlátozások bevezetése óta home office-ban is dolgozók közel fele (45%) a teljes munkaidejét távmunkában, míg hatoduk (17%) a munkaidő nagyobb részét munkahelyén tölti. A teljes távmunka különösen jellemző a részmunkaidős munkavállalókra, akiknek 67 százaléka egyáltalán nem jár be munkahelyére, míg a teljes állásban foglalkoztatottak csupán 40 százaléka marad folyamatosan otthon.

A távmunka lehetősége még nem jelent elégedettséget

A felmérésből kiderült: a munkahelyük által kínált otthoni munkavégzés jelenlegi lehetőségeivel

a foglalkoztatottak csak többé-kevésbé elégedettek.

A legfeljebb általános iskolás végzettséggel rendelkezők és az alacsonyabb (100-150 ezer Ft) személyes jövedelemmel rendelkezők az átlagnál elégedettebbek. A szolgáltatási szektorban dolgozók viszont átlag feletti arányban nyilatkoztak úgy, hogy egyáltalán nem elégedettek a biztosított lehetőségekkel, annak ellenére, hogy ebben a szektorban egész évben kifejezetten magas volt a távmunka lehetőségének aránya.

A folyamatos kommunikáció bizalmat épít és segíti a döntéshozatalt

A járványhelyzet idején különösen fontos a cégek és a munkavállalók közötti folyamatos kommunikáció. A munkáltató a dolgozók véleményének meghallgatásával erősítheti a munkavállalói bizalmat és motivációt, emellett a visszajelzések a vállalati döntéshozatalt is segíthetik a szükséges intézkedések (pl. távmunka bevezetése, biztosításának módja) tekintetében.

A nagyobb foglalkoztatotti létszámmal rendelkező cégek esetében nehézségekbe ütközhet a dolgozók véleményének kikérése. A Reacty Digital az országos reprezentatív kutatást követően 2020 végétől felméréssorozatot indít cégek körében Covid-19 Online Munkavállalói Felmérés címen, melyben célzottan vizsgálja a dolgozók egészségtudatossághoz, járványügyi intézkedésekhez, illetve távmunkához való viszonyát. A kérdőíves felmérés az anonim válaszadás lehetőségével elősegíti a valós és őszinte visszajelzéseket, az eredmények elemzése pedig kulcsfontosságú információkhoz juttathatja a részt vevő vállalatokat a munkavállalók attitűdjére vonatkozóan.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!