Nagyobb biztonság

2022.12.30. 12:30

Nagyon hasznos újdonsággal rukkolt elő a Waze

A népszerű navigációs alkalmazás a veszélyes utakra is figyelmeztetheti a sofőröket. Az újdonság a helyismerettel nem rendelkezők számára lehet különösen hasznos.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Mohd Syis Zulkipli

Hasznos funkció tesztelésébe kezdett a nálunk is népszerű Waze navigációs alkalmazás – adta hírül az Origo. 

Egyes országokban a béta verziója már képes figyelmeztetni a sofőröket az olyan utakra és útszakaszokra, amelyeken a közösségtől begyűjtött adatai szerint a szokásosnál gyakoribbak a balesetek.

A funkció elérhetővé válásáról egyszeri értesítést kapnak a felhasználók, ezt követően a statisztikailag magasnak mondható balesetszámú utak vörös kiemelést kapnak az alkalmazásban, a térkép alatt pedig olyan szövegek jelenhetnek meg, mint például a következő 220 méteren elég sok baleset történt a múltban.

A figyelmeztetéseket ki is lehet kapcsolni
Forrás: Origo.hu

A jelölést opcionálisan kikapcsolhatják a felhasználók. 

Azért azt jó szem előtt tartani, hogy azok az utak is lehetnek veszélyesek, amelyeket az alkalmazás nem jelez, hiszen a Waze csak a saját információi alapján képes színezgetni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!