MCS LoL nyugati régió interjúk

2020.11.05. 14:15

Ismerd meg közelebbről az MCS LoL nyugati régiójának csapatait

A Megyék Csatája League of Legends versenyének nyugati régiója hamarosan bemutatkozik a csoportkörökben, röviden nyilatkozott több csapat kapitánya az esélyekről és az eddigi tapasztalatokról.

Hamarosan kezdetét veszi a Megyék Csatája – Országos E-sport Verseny következő szakasza, ahol régiós csoportkörökben mérkőzhetnek meg a legjobb League of Legends csapatok. Az eddigi tapasztalatokról, valamint a közelgő esélyekről számoltak be a nyugati régió együttesei.

Hogyan készültetek fel a megyei döntőre? Tudtatok reagálni a folyamatosan érkező újabb és újabb LoL frissítésekre?

Győri Ezüst Páncélosok: „Nem készültünk különösebben.”

Fejér Megyei Királyok: „Soloqban próbáltuk magunkat folyamatosan feljebb tornászni, illetve challengermode-on indultunk versenyeken. A frissítés az egy nagyon kis szinten betett nekünk főleg, hogy egy minimális nerfet kapott a Hecarim, illetve a Graves, de próbáljuk felvenni az ütemet a metával.”

Veszprémi Várvédők: „Sajnos nem tudtunk annyit gyakorolni amennyit szerettünk volna, de elég összeszokott volt a csapat ahhoz, hogy ezt az akadályt még venni tudjuk, a továbbiakban szeretnénk többet készülni az egyes meccsekre, hogy jól szerepelhessünk.”

Zalai Íjászok: „Csapatkapitányként hagytam a játékosaimat kiteljesedni a SoloQ berkein belül, aminek meg is lett az eredménye.”

Mi volt a taktikátok a megyei döntőben, hogyan sikerült megkaparintani a nagyon fontos győzelmeket?

Győri Ezüst Páncélosok: „Gyenge volt a mezőny, jól éreztük magunkat.”

Fejér Megyei Királyok: „Az összes mérkőzésen a farmolás és az ebből származó scaling volt a legfontosabb taktikánk, de ezt az első mérkőzésen nem sikerült teljesítenünk. Az elkövetkezendő két mérkőzésen nagyon ott kellett lennünk fejben és aránylag abban szerencsénk is volt, hogy open volt a Caitlyn, a Kindred és a Graves. Ez Ap4ch3 draftja nélkül nem ment volna.”

Veszprémi Várvédők: „Megnéztük ellenfelünk sokat játszott champjeit, valamint a saját champjeinket összeírtuk, és ezek alapján próbáltunk megfelelő bannokat és kompozíciókat összeállítani.”

Zalai Íjászok: „Favágó a Favágó Sion skinnel, Vadcicu pedig csak Nidaleeval játszott, így automatikusan nyertünk.”

Mit vártok a csoportköröktől? Melyik ellenfeletektől tartotok a leginkább?

Győri Ezüst Páncélosok: „Vas megyét képviselő Illéstől.”

Fejér Megyei Királyok: „A csoportunkban elég nagynevű játékosok vannak, de megpróbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy meglegyen a rájátszás, így nagyon sokat készülünk már az első mérkőzésünkre is. A Vas megyei srácoktól tartunk a legjobban, mivel tényleg nagyon jó játékosaik vannak, de mivel már egyszer volt szerencsénk ellenük játszani egy LAN-on, így most szeretnénk bizonyítani ellenük az akkori vereség után.”

Veszprémi Várvédők: „A pre-seasontől tartunk a leginkább, hogy sikerül-e elég gyorsan adaptálódni az újdonságokhoz. Reméljük, izgalmas meccseket hoz majd a csoportkör.”

Zalai Íjászok: „A 2. helyet célozzuk meg, ugyanis az Illés Akadémia túl összeszokott csapat. Eddig úgy tudtam csak az alsó ösvényük, de kiderült, hogy valójában mind az öten egy háztartásban nőttek fel.”

A nyugati régió összecsapásai 2020. november 7-én 18:00-tól kezdődnek, a közvetítést élőben nézheted a Megyék Csatája oldalán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!