Életmód

2014.10.31. 11:45

A magyar iskolások harmada éhesen indul útnak

Minden harmadik iskolás reggeli nélkül megy iskolába, ami, meglepő ugyan, de növelheti a túlsúly kialakulásának kockázatát.

S. Töttő Rita

A túlsúly és az elhízás problémája minden negyedik óvodás- és kisiskolás gyermeket érint ma Magyarországon - állítja a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. A szakemberek szerint az elhízás önmagában olyan krónikus betegségek kockázati tényezője, mint a szív- és érrendszeri, a daganatos betegségek vagy a cukorbetegség.

A tartalmas reggeli: vajjal, tojással, zöldséggel, teljes kiőrlésű kenyérrel az igazi, minden kisgyereknek kellene fogyasztania
Fotó: a szerző

Igen elkeserítő eredményekkel zárult több hazai felmérés is, amelyek szerint minden harmadik iskolás gyermek reggeli nélkül ül be az iskolapadba. Ez felborítja a táplálkozási ritmust és persze egyéb helytelen táplálkozási szokásokkal együtt növeli a túlsúly kialakulásának kockázatát. S hogy miért is fontos a gyerekkorban is a helyes táplálkozás? Talán lényegesebb is, mint a felnőtteknél, hiszen a csontok minőségét, szerkezetét, erősségét, teherbírását jelentős mértékben a gyermek- és a serdülőkor táplálkozása, kiemelten az elegendő mennyiségű kalciumbevitel határozza meg.

Márpedig a statisztikák szerint kevés kalciumtartalmú ételt fogyasztanak a mai gyerekek, kakaóscsigával pedig bizony ezt nem lehet pótolni... S az sem meglepő, hogy a gyerekek, valamint a felnőttek körében végzett táplálkozási szokásokat mérő vizsgálatok eredményei szorosan összecsengenek ez azt bizonyítja, hogy a korai életévek meghatározóak a felnőttkorban követett táplálkozási szokások s nem ritkán a miattuk kialakult betegségek kialakulásában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!