Okos lett a csirkeól

2017.12.14. 14:18

Díjakra érdemesítették a kreatív diákokat

Műszaki érdeklődésű, kreatív gondolkodású diákokat díjazott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) csütörtökön Budapesten. A pályaművek között volt egy programozható okos csirkeól is.

Forrás: Pixabay

A szervezet Működj! című pályázatára középiskolások jelentkezhettek az elektrotechnika, az elektronika és az informatika területén megvalósított innovatív ötleteikkel.

Az Óbudai Egyetemen tartott díjátadón három kategóriában mintegy 30 elismerést osztottak ki. A diákok mellett díjazták a felkészítő tanárokat is, valamint elismerésben részesült a legtöbb pályázóval induló oktatási intézmény is.

A pályaművek között szerepelt digitális logikai játék, távvezérelt lánctalpas takarító robot, CNC- és lézergravírozó, valamint programozható okos csirkeól is.

A pályázat célja, hogy felhívja szakterület meghatározó cégeinek figyelmét az önálló, kreatív, gyakorlati gondolkodású középiskolásokra. Ezért minden sikeres pályázó felkerül az MEE muszakivagyok.hu ajánló felületére, ahol a cégek vezetői megismerhetik őket.

Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kiemelte, mennyire fontos az információátadás a diákok pályaválasztásának szempontjából.

Az orientációra remek lehetőséget nyújtanak például az MEE mostanihoz hasonló programjai és pályázatai, amelyeken keresztül a fiatalok, a szülők, a tanárok és a cégek képviselői találkozhatnak egymással – mondta a helyettes államtitkár.

Réger Mihály, az egyetem rektora kiemelte, az egyesület céljaival az intézmény maximálisan azonosul, hiszen a hallgatói innováció náluk is jelentős szerepet tölt be,

az egyetem is szeretné támogatni a fiatal tehetségeket és a jövő mérnökeinek generációját abban, hogy ki tudjanak bontakozni.

A kiosztott sajtóanyag szerint országszerte hiány van gyakorló villamosipari szakemberekből, annak ellenére, hogy évről évre többen jelentkeznek a villamos szakterületekhez kapcsolódó szakokra.

Az MEE fontosnak tartja, hogy minél többen válasszák ezt a szakmát és a végzettek Magyarországon helyezkedjenek el a szakmájukban. Ezért három évvel ezelőtt szakmai mentorprogramot indított,

tavaly óta pedig megrendezik a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivált, amelynek célja, hogy felkeltse a pályaválasztás előtt álló gyerekekben az érdeklődést a műszaki pálya iránt.

Idén hat városban várták az érdeklődőket, a kiállításokra több mint tízezer fiatal látogatott el.

Borítókép: Illusztráció

Már nem sokáig kell várni az okos csirkeólra

Pixabay

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!