kutatás

2018.02.01. 06:55

Az állva végzett munka segíthet a fogyásban

Az íróasztalnál ülés helyett pult mellett állva végzett munka elméletileg segíthet a fogyásban amerikai kardiológusok új kutatása szerint.

A megállapítás alapja, hogy az emberi szervezet állva percenként 0,15 kalóriával többet éget el, mint ülve, vagyis egy 65 kilogrammos ember négy év alatt tíz kilogrammal lehetne könnyebb, ha ülés helyett állva dolgozna naponta hat órán át – számolták ki a rochesteri Mayo klinika kutatói a European Journal of Preventive Cardiology című szaklap csütörtöki számában megjelent tanulmányukban.

A tudósok abból indultak ki, hogy a hatórás állás nem egészül ki többletkalóriák fogyasztásával.

„Nemcsak több kalóriát használ fel az állva végzett munka, de az álláshoz szükséges plusz izommunkát összefüggésbe hozták a szívroham, az agyvérzés és a cukorbetegség kisebb kockázatával is” – mondta Francisco Lopez-Jimenez, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók 46 korábbi tanulmány eredményeit elemezték, ezek mintegy 1200 résztvevő adatait tartalmazták.

A Németország lakosainak egészségi állapotát felmérő legfrissebb jelentés, amely a 2016-os évről szól, megállapította, hogy a munkavállalók 46 százaléka túlnyomórészt ülve dolgozik. Az íróasztalnál dolgozók napi 11 órát is ülnek.

Táplálkozási szakértők és hátspecialisták évek óta hangsúlyozzák, hogy rendszeresen meg kell szakítani az órákon át tartó ülőmunkát, a legjobb, ha óránként többször feláll az ember, például telefonálni.

Borítókép: Shutterstock / Marcin Balcerzak

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!