Határtalanul!

2018.03.26. 14:34

Újabb diákcsoportok utazhatnak külhoni társaikhoz

A Határtalanul! program sikeres, évről-évre egyre többen jelentkeznek és egyre többen nyernek - mondta Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára újságíróknak Budapesten, miután hétfőn újabb diákcsoportok utazásának támogatásáról született döntés.

Budapest, 2014. május 7. A Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjai útnak indulnak a Vajdaságba, zombori tanulmányi kirándulásra a Bálna Budapest parkolójából 2014. május 7-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Soós Lajos

Rétvári Bence úgy fogalmazott: ez a kezdeményezés a nemzeti összetartozás programja, amelynek

célja, hogy minden magyarországi diák úgy végezze el iskolai tanulmányait, hogy közben egy határon túli magyar közösséget, osztályt is meglátogat.

Kifejtette: az első évben, 2013-ban 364 millió forintból, 12 ezer tanuló utazhatott, a legutóbbi tanévben már 4,2 milliárd forintból 67 ezer diák „keresztezte” a határt.

Az államtitkár értékelése szerint a Határtalanul! program sikeres, évről-évre egyre többen jelentkeznek és egyre többen nyernek, és keresik fel a határon túli nemzettestvéreket. Rámutatott: a mostani döntéssel együtt így összesen már több mint negyedmillió diák látogatta, illetve látogatja meg a határon túli társait.

Hozzátette: azokban a napokban, amikor a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció arra próbálja meg kampányát kihegyezi, hogy a határon túli magyarok ellen uszítson, ez fontos üzenet felé is. Mint kiemelte: a normális gondolkodású magyar emberek egyre többen és többen tudják egy osztálykirándulás keretében gyermekeiket elküldeni a külhoni magyar területekre. Bíznak benne, – hangsúlyozta-, hogy ez a normalitás tovább fog erősödni, és az az abnormalitás, ami a kampányban látható, 13 nap múlva véget ér.

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: a hétfői döntés alapján 849 iskola, szervezet pályázatát fogadták el, 2,2 milliárd forint értékben. Ez azt jelenti, hogy több mint 25 ezer diák utazhat ebben a körben a határon túlra. Érdekességként említette, hogy míg eddig Budapestről, illetve Pest megyéből jelentkeztek a legtöbben, most élre tört Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahonnan több mint 110 pályázat nyert támogatást.

Jelezte, hogy a pedagógusok kérésére külön tájékoztató kampányt indítanak, Határtalanul! tájékoztatási napokat tartanak majd országszerte.

Kitért arra is, hogy a fő úti cél Erdély, Partium, amelyet a Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja, majd a Dráva és Muravidék követ.

Felhívta a figyelmet, hogy a második forduló április 30-án zárul, ezért biztatják az iskolákat, hogy vegyenek részt a pályázatokban.

Borítókép: A Határtalanul! program keretében a Piarista Gimnázium diákjai útnak indulnak a Vajdaságba.

MTI Fotó / Soós Lajos

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!