Interjú

2018.05.17. 07:00

Tiffán Ede borász szerint a jó öregkor titka az aktivitás

Elsőként vette át a Magyar Bor Akadémia Életműdíját a magyar szőlészet és borászat területén végzett kiemelkedő, országos jelentőségű teljesítményének elismeréseként Tiffán Ede. Nevéhez fűződik a villányi borvidék újjáélesztése a rendszerváltás után, ma pedig már az unokáiban látja a borászat jövőjét.

Fábos Erika

Budapest, 2018. április 17. Tiffán Ede villányi borász, aki átvette a Magyar Bor Akadémia (MBA) Életmûdíját az Országház Vadásztermében 2018. április 17-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Tiffán Ede a Vasárnap Reggel legutóbbi számának adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy régebben a magyar borivó nemzet volt, 25 liter fogyott fejenként évente, de a kommunizmus idején 10 liter alá ment a fogyasztás, mert az emberek leszoktak a borról a rossz minőség miatt. Mostanra ismét húsz liter fölé jutottunk – nyugtázza a villányi borász, aki szerint nem mennyiségben, hanem minőségben kell gondolkodnia a magyar borászatnak, hogy visszaszerezze a magyar bor régi presztízsét.

Elsőként vehette át a Magyar Borakadémia Életműdíját, de Az év bortermelője címet is elsőként kapta meg még 1991-ben. Mi változott 1991 óta Villányban?

Ég és föld a különbség. A valóság messze túlszárnyalta minden akkori elképzelésünket. A rendszerváltás idejére oda jutottuk, hogy Villány elérte a mélypontot, kétezer hektár alá esett a szőlőterület. Most 2600 hektáron terem szőlő, de ez nem csak azt jelenti, hogy 600 hektárral nőttünk, az ültetvények azóta teljesen megfiatalodtak, a régi pincék helyett élménybirtokok jöttek létre. Akkoriban volt talán néhány vendéglátásra alkalmas hely, ma megszámolni sem tudom. Akkor nem tudtuk, mi vár ránk, csak azt éreztük, hogy tennünk kell valamit magunkért, ma a villányi borvidék méltó az évszázados hagyományaihoz.

Tiffán Ede villányi borász (k), miután átvette a Magyar Bor Akadémia (MBA) Életműdíját Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétõl (j) az Országház Vadásztermében 2018. április 17-én. Mellettük Zilai Zoltán, az MBA elnöke.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A hozzáértők azt tartják, hogy a magyar bor felemelkedése Villányban kezdődött a 90-es évek elején. Mi kellett hozzá, hogy ma „minőségforradalmárként” emlegethessék a térséget?

Rendes villányinak mindig az az ember számított, akinek volt szőlője, és itt már a hetvenes-nyolcvanas években a saját nevük alatt értékesítették a borokat a gazdák. Működő szakcsoportunk volt, tehát volt egy erős szakmai közösség, amelyik foglalkozott a borászattal. Ebből következett, hogy mi közösen, egyszerre tudtunk kilépni a piacra. Más borvidékeken volt egy-egy borász, vagy néhány más szakmából átnyergelt kísérletező. Ehhez képest, amit mi tudtunk kínálni, sokkal komolyabb és szervezettebb volt. A borturizmus akkoriban nem létező fogalom volt Magyarországon, mi megalakítottuk a Borút Egyesületet, amelynek én voltam az első elnöke. Akkor Macedóniától Szicílián át a német borvidékeken keresztül Spanyolországig minden jelentősebb borutat megnéztünk, rengeteg hasznos tanácsot kaptunk. Ez aztán az egész térséget vitte előre, de büszkén mondhatom, nem csak Villányban, sok más hazai borvidéken is komoly hozadéka volt a munkánknak. Mindenhol akkor kezdték felszámolni a kombinátok örökségét, sokan jöttek tanulni hozzánk.

Névjegy

Tiffán Ede 1942-ben született Villánykövesden. 1965-ben szerzett diplomát a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán. A Villányi Állami Gazdaságban kezdte a munkát, ahol 17 év alatt végigjárta a ranglétrát, majd átkerült főborásznak a Villányi Szövetkezetbe.

1990-ben indította be 1967-től művelt szőlészetében magánvállalkozását. A Tiffán-birtok most 20 hektár. Szőlőik a borvidék legjobb dűlőiben találhatók. Az ültetvényeken portugieser, kadarka, kékfrankos, pinot noir, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon fajtákat szüretelnek.

1991-ben elsőként lett Az év bortermelője. Életútja folyamán kivette részét a társadalmi feladatokból is, nevéhez fűződik a Villányi Borút megszervezése, valamint a Pannon Bormíves Céh és a Magyar Bor Akadémia megalapítása.

Ezek a nagyüzemi idők sokat ártottak a magyar borászatnak?

A magyar boroknak igen, Villánynak mint borvidéknek kevésbé. Mi nem tartoztunk a nagy szocialista piacok kedvezményezettjei közé, úgyhogy itt nem lett tömegcikk a bor, így aztán nem kellett a hátrányokat ledolgozni. A legnagyobb kárt talán azzal okozták azok az idők, hogy ezáltal itthonról is hiányzott a minőség. A magyar borivó nemzet volt, 25 liter fogyott fejenként évente, de az átkosban 10 liter alá ment, mert az emberek leszoktak a borról, olyan rossz volt. Mostanra jutottunk el újra húsz liter fölé.

A rendszerváltás óta folyamatosan aktuális téma, hogy mikor lesz már végre világhíres a magyar bor. Van ennek értelme?

Van. Voltak idők, amikor a francia és a német mellett a magyar borokat emlegették. A háború után aztán jött a magyar bor vészkorszaka, és ahhoz nem elég egy generáció, hogy azt, ami akkor történt, helyrehozzuk. Mondják, hogy annyi magyar bor sosem lesz, hogy meg tudjunk jelenni a világpiacon, de nem is tömegborban kell nekünk gondolkozni. A bizonyíték erre Tokaj, ott van a világpiacon. Minden borvidék kiválóan szerepel a nemzetközi borversenyeken, a rangos versenyeken is. Híre van a borainknak. Különleges bort kell csinálni, azt keresik mindenhol, tudunk ilyet. Erre külföldön és itthon is meg lehet találni a vevőt, nem csak külföldön, idehaza is vannak tartalékok.

Vörös vagy fehér?

Milyen kérdés ez Villányban? Hivatalból is vörös. De egyébként is. Én alkoholos italból csak bort fogyasztok, legszívesebben villányit, és ha csak lehet, sajátot. Napközben egy kortyot sem, de este a vacsorához igen.

Legszívesebben mit?

Legtöbbször kékoportót iszom.

Mondjuk most inkább a frissebb, könnyebb boroknak kedvez a divat, ez nem hátrány Villánynak?

Nem, sőt, felültünk erre a lóra is. A közösség mindig erős volt itt, a fiatalok irányításával most készült egy közösségi borunk, egy új márka. Egy kellemes, könnyebb vörös, a RedY. Ugyanazzal a címkével eddig kilenc pincészet felelt meg a minőségi követelményeknek. De azért divat ide vagy oda, azt hozzátenném, hogy egy maximalista borász a legnagyobb kihívást mindig a komoly, nagy vörösborokban látja. Az soha nem megy ki a divatból. Azokban a tételekben lehet kihozni a maximumot a szőlőből, és mindig az a legnagyobb kihívás.

Áder János köztársasági elnök (j), Bock József, a Bock Pincészet borásza és tulajdonosa (j2), Tiffán Ede (j3), Gere Attila (j4), Takler Ferenc (b3), Vesztergombi Ferenc (b2) és Eszterbauer János (b) borászok a villányi ördögárokban 2015. június 9-én.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Mondják, hogy van olyan, hogy villányiság. Mi ezeknek a boroknak a jellegzetes, felismerhető karaktere?

A gyümölcsösség, a szép savak és az, hogy még a száraz borainknak is van egy szabályos édes érzete.

Azt olvastam, a véletlen műve volt, hogy borász lett.

Valóban, orvosnak készültem, annak ellenére, hogy a családunk 1746 óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel Villányban. Az teljesen természetes volt, hogy már tízévesen kötöztem a szőlőt, azzal kerestem a zsebpénzt az állami gazdaságban. Csak akkor vált világossá, hogy én is az elődök útját folytatom, amikor édesapám az ötvenes évek végén, az orosz hadifogságban elszenvedett sérülések miatt kezdett lerobbanni és félő volt, hogy nem lesz, aki tovább viszi a birtokot. Kapóra jött egy ösztöndíj a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán, ott lett világos, hogy mennyire ez az én természetes közegem. 1967 óta saját birtokom, szőlőm és borom van. A gondviselés jóakaratúan segített meg, amikor ebbe az irányba terelt.

Mi ennyire jó abban, hogy bort készít az ember?

Az, hogy a természetben élhet és sokrétű, alkotó munkát végezhet, szabadon. Olyat, amiben saját magát is megmutathatja. Nagy szavak nélkül, de határos ez a művészettel. Jó belegondolni, hogy azért dolgozunk, hogy majd egyszer valakinek, amikor felbont egy palackkal belőle, öröme lesz a munkánkban.

Ötvenhárom év a pályán, sosem unta?

Annyira izgalmas volt, hogy sosem. Itt minden év más és más, és amikor az ember ennyire szereti, amit csinál, repül az idő. Igaz, az elmúlt pár év nehéz volt. Három éve elveszítettem a feleségem, egyedül maradtam, és úgy éreztem, el is fáradtam. Éppen ideje volt, hogy beálljon mellém az unokám, hogy erőt adjon, és újra kedvet öntsön belém.

És milyen az új Tiffán-generáció, nyugodtan hátra mer dőlni?

A legidősebb unokám, Zsolt eddig tanult, idén januárban állt be a pincészetbe. Alig vártam már. Életem álma volt, hogy még valódi közös munkát végezhessek a tizenegyedik generációval. Hátra dőlni tehát egyelőre még nem akarok, igaz, mondta is az első napon a miheztartás végett, hogy „nagypapa, nehogy azt gondold, hogy innentől csak a csónakodban ülsz és horgászol!” A nyugalom viszont megvan, tapasztalom, mennyire gyakorlatias, kiváló borízlése van, és lenyűgöz, amit a szakmáról megtanult. A Kertészeti Egyetem után bejárta a világ nagy borvidékeit, aztán pedig a Montpellier-i Egyetem mesterképzését végezte el. A másik unokám, Balázs is folytatja a hagyományokat, most éppen Kaliforniában, egy borászatban dolgozik, szóval nyugodt vagyok, ami a folytatást illeti.

Áder János köztársasági elnök (b2), Bock József, a Bock Pincészet borásza, tulajdonosa (b) és Tiffán Ede borász (j) a villányi ördögárokban 2015. június 9-én.
MTI Fotó: Sóki Tamás

Egy életműdíjjal a zsebben akár nyugodtan vissza is lehet vonulni.

Nem, ezt nem lehet abbahagyni. Hátrébb lépni, azt igen, butaság is lenne, ha ezt nem látnám be. 76 évesen az embernek már az ízlelőbimbói is 76 évesek, a szaglásom sem olyan már, mint régen. A fiatal generáció már ebben is jobb, nem csak a digitális világhoz értenek jobban. Sok tevékeny, szorgalmas ember életét láttam, és tőlük azt is megtanultam, hogy a jó öregkor titka az aktivitás, ha leáll az ember fizikailag, elkezd leépülni és onnan már nem tart sokáig. Ha nem tudnék kimenni a szőlőbe vagy a présházba, abba bele is halnék.

Az önök generációja tette le a mostani sikerek alapjait Villányban. A következőknek már könnyebb lesz?

Mi elvégeztük, amit kiszabott ránk a sorsunk, az utánunk jövőknek ez még hátra van. Minden generációnak meg kell tenni az erőfeszítéseit, ha méltó akar lenni a folytatásra, de ha a szívükből megdolgoznak a saját sorsukkal, előrébb fognak jutni még nálunk is. Ha a fiatalok látják a jó példát és bennük van a maximalizmus, mindig túlhaladják az elődöket, ez a fejlődés záloga, izgalmas és szép feladat, de sosem könnyű.

Borítóképünkön Tiffán Ede villányi borász a Magyar Bor Akadémia (MBA) Életműdíjának átvételekor az Országházban 2018. április 17-én.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!