Hajrá!

2018.10.10. 12:03

Hogyan kell jól futni? – edzéstervek kezdőknek és haladóknak

Tíz komplett edzésterv és sok-sok kiegészítő gyakorlat: ezt kínálja a Csupasport internetes sportmagazin új elektronikus kiadványa, amelyben a szerkesztők reménye szerint a kezdő és haladó futók is megtalálják a nekik ideális távokat, felkészülési lehetőségeket.

Forrás: Shutterstock

Komoly vállalkozásba fogott a csupasport.hu csapata, amikor az e-magazin készítésébe kezdett. Szakmai kiadványról van szó, hiszen az Ensport segítségével állították össze azt a 45 oldalas kiadványt, amelyben valamennyi hobbifutó, de talán még sok-sok profi is megtalálja a számára érdekes anyagokat.

Természetesen mobiltelefonról is olvasható, hiszen tetszőlegesen nagyíthatjuk, de az igazi a nagyobb képernyő. Mivel nem mindenki találkozott még ilyen e-magazinnal, kicsit talán „szájbarágósan” mutatjuk be, hogyan is kell olvasni azt.

  • Itt, e cikk szövege alatt van beágyazva kicsiben az e-magazin, természetesen lehet nagyítani, de akár a csupasport.hu oldalára is átnavigálhatunk.
  • Ha a beágyazás jobb alsó sarkában rákattintunk a kis négyzetre, azzal lehet teljes képernyőre váltani.
  • Lapozgatni vagy az oldal szélén lévő nyilakkal, vagy alul a hosszabb csíknál az egér mozgatásával tudunk, utóbbinál lehet nagyokat ugrani.
  • Nagyítani az oldalon belül, a jobb alsó sarokban tudunk. (A mobilverzió alapesetben nem oldalpárként, hanem oldalanként hozza be a kiadványt, érdemes elforgatni a telefont.)
  • https://issuu.com/mediaworks_hungary/docs/emagazin_kesz

    Borítókép: Shutterstock

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!