áttörés

2019.09.07. 11:08

Több mint 15 ezer diák utazott idén a Rákóczi Szövetséggel

Egyre több iskola, egyre több magyar közösség lép egymással kapcsolatba.

Storaljajhely, 2019. augusztus 13. Nptncosok a Rkczi Szvetsg II. Diaszpra Tbornak megnyitjn Storaljajhelyen, a Rkczi Tbor s Rendezvnykzpontban 2019. augusztus 13-n. A diaszprban l ngyszz magyar fiatal szmra rendezett tbor augusztus 21-ig tart. MTI/Vajda Jnos

Forrás: MTI

Fotó: Vajda János

„Több mint 15 ezer diák utazhatott a határon túlra idén a Rákóczi Szövetség támogatásával” – mondta Csáky Csongor, a szervezet elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Hangsúlyozta, hogy

az idei, rekordnak számító érdeklődés egyfajta áttörést jelez, hiszen beérett az a sok munka, amit a nemzetpolitikába, a magyar-magyar kapcsolatokba fektettek.

„Ez azt mutatja, hogy egyre több iskola, egyre több magyar közösség lép egymással kapcsolatba, és ezek a kapcsolatok sokasodnak, és nem csökken a mi programunk iránti érdeklődés” – fűzte hozzá.

A műsorban elhangzott, hogy idén ősszel is utazásra bátorítja a középiskolásokat a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a diákok az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar iskolájához látogassanak.

A jelentkezés feltételeiről további információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található.

Borítókép: néptáncosok a Rákóczi Szövetség II. Diaszpóra Táborának megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpontban 2019. augusztus 13-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!