ingyenes lesz a használat

2019.10.28. 21:41

Tíz görpark építését finanszírozza országszerte a kormány

Több mint félmilliárd forint értékben épül tíz görpark az Országos Görpark Program első ütemében – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Forrás: Shutterstock

Fotó: guteksk7

Kásler Miklós azt mondta, hogy a kormány biztosítja az építési költség felét, legfeljebb azonban 30 millió forintot ad egy önkormányzatnak, ha az vállalja a beruházás másik felét. Feltétel az is, hogy legalább öt évig üzemeltetni kell a parkot, valamint ingyenesen kell biztosítani a belépést.

Úgy fogalmazott, hogy a kormány nagy hangsúlyt fektet a test és a lélek egyensúlyára. Ezért

olyan programot dolgoztak ki, amely az óvodától egészen az élet végéig mindenkinek biztosítja a mozgás lehetőségét.

Nem csupán a versenysportot fejlesztik, hanem a szabadidőset is. Ennek szerepe van az elhízás, a daganatos és a szívbetegségek megelőzésében – jelentette ki a miniszter.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos közölte, hogy a fővárosban Óbudán (III. kerület), Kőbányán (X. kerület), Rákosmentén (XVII. kerület) és Budafok-Tétényben (XXII. kerület), vidéken pedig Baján, Debrecenben, Győrben, Hajdúböszörményben, Komlón és Szegeden épül görpark.

Úgy vélekedett: ha meg akarják szólítani a fiatalokat, versenyképes szórakozási lehetőséget kell nekik biztosítani a mobiltelefonos játékokkal szemben.

A kabinet jelentős összegeket szán a sporteszközök fejlesztésére. Kormánybiztosságuk sok pénzt kapott, ebből különböző pályázatokat írtak ki, szorosan együttműködve az Emberi Erőforrások Minisztériumával – mondta. Kiemelte:

fontosnak tartották, hogy olyan görparkok épüljenek, amelyek valóban megfelelnek a gördeszkásoknak, ezért az ő szövetségüket is bevonták az előkészítésbe.

Mivel pedig a gördeszka olimpiai sportág lett, az volt a cél, hogy olyan pályák jöjjenek létre, amelyek olimpiai felkészülésre és versenyekre is alkalmasak.

Révész Máriusz fontosnak nevezte az egészséges életmódot. Ezért évről évre további pályákat szeretnének építeni többek között futóknak, gördeszkásoknak – jelentette ki.

Az esemény sajtóanyagában felidézték, hogy a tárca a kormánybiztos és a szakszövetség bevonásával áprilisban indította el az Országos Görpark Program első ütemét. Először a húszezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatai jelentkezhettek. Huszonnégy önkormányzat huszonhat pályára adott be támogatási igényt, több mint 577 millió forint értékben. Tíz nyertest választottak ki, így összesen 508 millió forint értékben épülnek görparkok 2020. június 30-áig – írták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!