díjátadó

2021.06.18. 13:20

Áder János: a 20. az olaj évszázada volt, a 21. század a vízé lesz

Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta az idei Stockholmi Ifjúsági Vízdíj magyarországi döntőseit és átadta az első díjat pénteken.

Budapest, 2021. június 18. Áder János köztársasági elnök átadja az elsõ díjat Kovács Emíliának, a Stockholmi Ifjúsági Vízdíj 2021 verseny magyarországi gyõztesének a Sándor-palotában 2021. június 18-án. A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium diákja A lucerna barna levének erjesztése és környezetbarát újrafelhasználása címû dolgozatával nyerte el a díjat. Kutatásának célja annak vizsgálata, hogy a lucerna fehérjementesített, úgynevezett barna leve - amit az egész világon szennyvízként kezelnek - hogyan használható fel a talajszennyezés csökkentésére és talajkondicionálóként a talaj tápanyagtartalmának javítására. MTI/Illyés Tibor

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

Az első három helyezett pályaművet a diákok röviden bemutatták a köztársasági elnöknek. Áder János elgondolkodtatónak nevezte a pályaműveket, és arra biztatta a versenyzőket, hogy folytassák kutatásaikat.

Emlékeztetett: kutatók szerint, míg a 20. az olaj évszázada volt, a 21. század a vízé lesz. Az elkövetkező időszak alapkérdése, hogy a világ növekvő népességét hogyan lehet ellátni élelemmel és ivóvízzel, miközben egyre rosszabb minőségű és kevesebb a termőföld és az ivóvíz.

Az első díjat Kovács Emília, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium diákja nyerte A lucerna barna levének erjesztése és környezetbarát újrafelhasználása című dolgozatával.

Kutatásának célja annak vizsgálata, hogy a lucerna fehérjementesített, úgynevezett barna leve – amit az egész világon szennyvízként kezelnek – hogyan használható fel a talajszennyezés csökkentésére és talajkondicionálóként a talaj tápanyagtartalmának javítására.

Kovács Emília, a Stockholmi Ifjúsági Vízdíj 2021 verseny magyarországi győztese bemutatja győztes pályamunkáját, mielőtt átvette a díjat Áder János köztársasági elnöktől (b2) a Sándor-palotában 2021. június 18-án. Az államfő mellett Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatósági igazgatóságának vezetője (b)
Fotó: Illyés Tibor / MTI

Második helyezést ért el Mészáros Nándor és Rick Kevin, a Budapesti Műszaki SzC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum két diákja A gumiabroncsok kopásának nyomában II. Mennyiségi adatok az úttestekről a felszíni vizekbe jutó apró gumirészecskékről című dolgozatukkal.

A 3. díjat Antalka Gyopár és Dobi Boglárka, a Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium két diákja kapta a Komplex vízminőségmérő és -elemző eszköz című projektjükért. Céljuk olyan költséghatékony mobil eszköz kifejlesztése volt, amely képes a halgazdálkodás szempontjából fontos fizikai és kémiai paraméterek automatikus ellenőrzésére.

Az első helyezett diák iskolája 300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 100 ezer forint hozzájárulást kapott további kutatásokra. A nemzetközi döntőt online tartják majd, Magyarországot az 1. helyezett fogja képviselni.

A Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat 1997-ben alapították. A nemzetközi versenyen 15 és 20 év közötti középiskolás fiatalok vesznek részt. Olyan pályamunkákkal lehet nevezni, amelyek eredeti ötleteket mutatnak be a vízminőség-javítás, a vízkészlet-gazdálkodás, a vízvédelem, a víz- és szennyvíztisztítás területén. Magyarország 2013 óta vesz részt a versenyen.

A magyarországi versenyt a GWP Magyarország Alapítvány szervezi partnerszervezetek segítségével és támogatásával. A zsűri elnöke Szöllősi-Nagy András mérnök, hidrológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója, védnöke Áder János.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!