figyelmeztetés

2021.06.10. 14:11

Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál

Szerdán vízmintákat vettek a kutatók a keszthelyi és a szigligeti medencék több pontjáról, ahol már 22-23 Celsius-fokosra melegedett a tó vize.

Balatongyörök, 2020. július 23. Kotróhajó a Balaton nyugati medencéjében, a balatongyöröki part közelében 2020. július 23-án. A kotrásra a víz megnövekedett klorofill-A tartalma és a megjelent algamennyiség miatt van szükség. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentõsen meghaladó klorofill-A szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az Országos Vízügyi Fõigazgatóság (OVF) harmadfokú vízminõségi kárelhárítási készültséget rendelt el és a mederkotrás elõkészítésére utasította az érintett vízügyi igazgatóságokat. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, de a pár nappal ezelőtti magas értékek mára normalizálódtak – tájékoztatta Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa a szerdai vízminták csütörtöki kiértékelésének eredményeiről az MTI-t.

A tihanyi intézet kutatója elmondta: pár napja Balatongyörök partjainál tapasztalták a fonalas kékalgák elszaporodását. A vízmintákból esetenként ki is mutatták a fürdőzéshez megengedett 50 mikrogramm/liternél 25-50 százalékkal magasabb A-klorofill-koncentrációt, amely az algásodás fő mutatója.

A tipikusan vízfelszínen, partközelben megjelenő kora nyári kékalga pár nap alatt eltűnt, majd kedden ismét felbukkant, ezért szerdán vízmintákat vettek a kutatók a keszthelyi és a szigligeti medencék több pontjáról, ahol már 22-23 Celsius-fokosra melegedett a tó vize.

A csütörtökre megszületett eredmények szerint mindenhol már csak 3-5 mikrogramm/liter volt az A-klorofill-koncentráció, ami azt mutatja, hogy a szeles időjárás hatására eltűntek az algák, de visszatérhetnek – mondta Somogyi Boglárka.

Kifejtette, a mostanihoz hasonló algásodás visszatérő jelenség a Balaton partjainál, de tavaly és a korábbi években inkább július elejére volt jellemző.

Ez a fonalas kékalga nem az a faj, amelyik 2019-ben a nagy algavirágzást okozta, de mint a fonalas kékalgák többsége, időnként termelhet toxint – jegyezte meg. Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszak műholdas felvételei szerint a tó közepén sehol nem volt eddig algásodás.

Arra a kérdésre, kell-e számítani a nyáron a vízminőségre nem csak lokálisan kiható algásodásra, a kutató azt mondta, egyelőre nincs elegendő adat és megfelelő monitoringrendszer arra, hogy ezt modellezni lehessen, előrejelzést készítve.

Emlékeztetett arra, hogy a hosszú évekig tartó kiváló vízminőség után két évvel ezelőtt mindenki számára váratlanul robbant be egy nagy algavirágzás, ami tavaly nem ismétlődött meg.

„Meglátásunk szerint az algák táplálékául szolgáló foszfor jelen van a Balaton üledékében, de az, hogy milyen mértékben szabadul fel, alapvetően az időjárástól függ” – fogalmazott a kutató.

Annyi tudható, hogy ha 4-7 napig is kitart a szélcsendes nagy meleg, az kedvezni fog egy újabb algavirágzásnak. Most, a kora nyári időszakban inkább lokális, part menti algásodára lehet időnként számítani, ami kisebb szél hatására el is tűnik – tette hozzá.

Borítókép: Kotróhajó a Balaton nyugati medencéjében, a balatongyöröki part közelében 2020. július 23-án. A kotrásra a víz megnövekedett klorofill-A tartalma és a megjelent algamennyiség miatt van szükség. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság akkreditált laboratóriuma a múlt héten a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mért a tó nyugati medencéjében, ennek alapján az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el és a mederkotrás előkészítésére utasította az érintett vízügyi igazgatóságokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!