Nyomásgyakorlás

2018.01.11. 14:06

Fidesz: Soros be akar avatkozni a magyar választásba

Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője csütörtökön Budapesten, a választás kiírására reagáló sajtótájékoztatón elmondta: a Fidesz készen áll az április 8-ára kitűzött országgyűlési választásra.

A Soros György nevéhez köthető beavatkozási kísérletekről szólva azt is elmondta:

a kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson.

A politikus szerint Soros György nem demokrata, nem tiszteli az államok önállóságát, a bevándorlás támogatásával pedig elvitatja azt a jogot, hogy a magyarok határozzák meg, kikkel akarnak együtt élni.

A Soros György és szövetségesei részéről Magyarország irányába tapasztalható nyomásgyakorlás közé sorolta Judith Sargentini, a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készítő európai parlamenti (EP-) képviselő budapesti látogatását. A frakcióvezető szerint a „Soros szövetségeseként” számon tartott képviselő az EP olyan íratlan szabályait is áthágja, minthogy az adott nemzeti választást megelőző fél évben az EP általában nem foglalkozik az érintett tagállammal.

„Természetesen ezekre a vitákra készen állunk (...), de példátlannak tartjuk a nyomásgyakorlás módját és a nyílt beavatkozást a magyar belpolitikai ügyekbe” – mondta Gulyás Gergely.

Ugyancsak a „Soros-féle nyomásgyakorlás” folytatásaként értékelte az amerikai szenátus külügyi bizottsága demokrata tagjainak Magyarországgal is foglalkozó jelentését. A beszámolót kiadó Ben Cardin szenátorról megjegyezte: az amerikai Helsinki Bizottság társelnöki posztját hosszú ideig betöltő politikusról mindent elmond, hogy egy 2013-as meghallgatáson többször összekeverte Magyarországot Ausztriával. Arról sincs fogalma a szenátornak, hogy Magyarországon mi történik, ám vannak, akik megmondják neki, mit kell leírni az országról – fűzte hozzá. A Fidesz frakcióvezetője szerint egyébként a demokraták jelentése kizárólag amerikai belpolitikai célokat szolgál, a Trump-adminisztrációval szembeni nyomásgyakorlás jegyében adták ki.

Hangsúlyozta: a magyar kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy Magyarország magyar ország maradhasson, és hogy szuverenitása védett legyen.

Gulyás Gergely közölte ugyanakkor: a szabad választás lebonyolításához minden feltétel adott. A 106 egyéni képviselőjelöltjük is készen áll, az ő személyükről a formális döntést a Fidesz országos választmányának jövő keddi ülésén hozzák meg – tájékoztatott.

A kampánnyal kapcsolatos kérdésre tudatta: a Fidesz választási országjárása márciusban várható.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e választási programjuk, a politikus úgy reagált: világosan el fogják mondani a céljaikat a következő négy évre, de hogy ez egy választási program formájában összeáll-e, az nem biztos. Szerinte azonban mindenki tudja, hogy ha a Fidesz marad kormányon, mire lehet számítani például a gazdaság- és a bevándorláspolitikában.

Megerősítette egyúttal, hogy a választást megelőző tavaszi parlamenti ülésszak rendkívül rövid lesz, de erről a döntés Kövér László házelnöké.

Arra az MSZP-s felszólításra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a nemzetbiztonsági bizottság előtt bizonyítsa a „Soros-terv” létezését, Gulyás Gergely úgy reagált: nem javasolná a kormányfőnek, hogy elmenjen egy ilyen meghallgatásra, mert „politikai boszorkányüldözésre” nincs szükség a nemzetbiztonsági bizottságban.

Ellenzéki pártok számvevőszéki megbírságolásáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a választási indulást az ügy nem befolyásolja, mert a választásig egyik pártnak sem kell fizetnie. Szerinte egyébként a Jobbiknak politikailag még segítséget is jelent a bírság, mert így „az áldozat szerepében tud tetszelegni”.

A baloldal és a Jobbik esetleges összefogását firtató felvetésre úgy reagált: a szélsőségek előbb-utóbb összeérnek. Közös jelölteket politikai számításból még nem mer állítani Gyurcsány Ferenc DK- és Vona Gábor Jobbik-elnök, de koordinációs együttműködés van és lesz is – mondta, hozzátéve: a baloldal önmeghatározásának egyik legfontosabb része 1990 óta a szélsőjobboldallal szembeni küzdelem, ehhez képest egy kormányváltásért akár a szélsőjobboldallal is készek egyeztetni.

A meghirdetett közszolgálati dolgozói sztrájkról Gulyás Gergely azt mondta: egy választás előtti sztrájk politikai követelésnek, kormányellenes akciónak tekinthető. Szerinte azonban a kormány nyitott a tárgyalásokra azokkal, akik úgy látják, esetükben nem történt meg megfelelően a béremelés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában