Vallás

2024.07.08. 23:26

Több mint 300 millió keresztény szenved el üldöztetést a világban

"Több mint 300 millió keresztény szenved el üldöztetést vagy hátrányos megkülönböztetést manapság világszerte" - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program lebonyolításáért felelős államtitkára a világ legnagyobb katolikus televíziós hálózataként ismert, Örök Ige Televíziós Hálózatnak (EWTN) adott interjújában.

MW

Azbej Tristan

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

Az EWTN annak kapcsán beszélgetett az államtitkárral, hogy az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős bizottságának (USCIRF) májusban kiadott legfrissebb jelentése szerint a vallásüldözés tovább nőtt; ezért ajánlásukban arra szólították fel a világ kormányait, hogy tegyenek erőfeszítéseket országuban a vallásszabadság biztosítása érdekében. A jelentésben arra is felhívták a figyelmet, hogy jelenleg 17 országban beszélhetünk a vallásszabadság súlyos megsértéséről.

Azbej Tristan az interjúban azzal indokolta az üldözött keresztényekkel foglalkozó magyar államtitkárság 2016-os létrehozását, hogy "a kereszténydemokrata értékeket valló magyar kormány magától értetődő erkölcsi kötelességének érezte az üldözött keresztények ügyének felkarolását akkortól, amikor először értesült az őket ért atrocitásokról." Hozzátette, hogy véleménye szerint "nemcsak a keresztény, hanem a más vallási gyökerekkel rendelkező országoknak is erkölcsi kötelességük lenne segíteni azt a vallási közösséget, amely aktuálisan a legnagyobb üldöztetést szenvedi el a világon."

Az elmúlt néhány év történéseivel kapcsolatban azt mondta: "noha a keresztényüldözés földrajzilag és a formáit tekintve is változik, és pillanatnyilag nem kell olyan életmentő beavatkozásokat folytatni, mint korábban az iraki jezidi kisebbség megmentéséért, az üldözés sajnos tovább nőtt; hiszen hiába omlott össze az Iszlám Állam kalifátusa, a Közel-Keleten élő keresztények száma megtizedelődött, így Irakban például a korábbi 1,5 millióhoz képest ma már csak mintegy 200 ezer keresztény él, ami 80 százalékos csökkenést jelent". A magyar kormány a megmaradt gyűlekezetek szociális-, oktatási és egészségügyi intézményeinek támogatásával nemcsak a kereszténységet menti meg a Szentföld tágabb térségében, hanem a nem keresztényeket, a muszlimok is támogatja, mert a keresztény egyházak intézményei a keresztényekkel együtt élő más népek szenvedésein is enyhítenek - tette hozzá.

A világ más részeiről szólva a szubszaharai régiót és azon belül Észak-Nigériát emelte ki negatív példaként. Szavai szerint ott "ma is olyan, a 2014-es iraki- és szíriai eseményeket idéző tisztogatásokat folytat a Boko Haram nevű szélsőséges iszlamista terrorszervezet, amely már a népirtás fogalmát is majdnem kimeríti." Erről tanúskodik az az elmúlt évről készült jelentés amely 5 ezer bizonyított kereszténygyilkosságról számolt be, miközben ez a szám valószínűleg még mindig csak a jéghegy csúcsát jelenti.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy Nyugat-Afrikában ezen kívül még az Iszlám Állam és a fulani népcsoporthoz tartozó nigériai dzsihadisták is aktívak, így a fulaniak például tavaly karácsonykor mintegy 300 keresztényt gyilkoltak meg két nap leforgása alatt Nigériában.

Azbej Tristan elmondta, hogy a magyar kormány az utóbbi hat évben már több mint 2 millió rászoruló embernek nyújtott konkrét segítséget világszerte a világ keresztényeit segítő Hungary Helps programja keretében; hangsúlyozta, hogy ebbe a számba nemcsak katolikus, hanem a többi keresztény felekezethez tartozó emberek is beleértendők, mivel ökumenikus programokról van szó.

Az olasz fővárosban és Vatikánvárosban tett látogatásáról azt mondta: azért találkozik újra az olasz kormány és a Szentszék illetékeseivel, mert mindkét féllel tovább kívánja erősíteni a már eddig is hatékony együttműködést és kétoldalú kapcsolatokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában