Drámából lett víg játék: 1992 után újra robbanhat a dán dinamit

TEHER NÉLKÜL: Dánia voltaképpen már az első mérkőzésén megnyerte a maga háborúját, amikor kiderült, hogy Christian Eriksen életben marad. A könnyező szurkolók, a sorfalat álló játékosok, a minden téren profi Simon Kjaer tettei vélhetően örökre megmaradnak az emberben, nehéz feledni, mi is történt Koppenhágában a dán–finn meccs 43. perce után. Ott az élet, Eriksen élete jelentette az összes játékosnak az esélyt, hogy megszabaduljanak mindenféle lelki tehertől, és úgy játsszanak, ahogy éppen akarnak – mert ha kiesnek három vereséggel, akkor is elmondhatják, hogy a legfontosabb meccsen egy dán győzött. Paradox módon ugyanezt a lehetőséget 1992-ben nem az élet, hanem a halál hozta el: a sok tízezer halott, a délszláv őrjöngés áldozatai. A selejtezőn csoportgyőztes Jugoszláviát június 1-jén zárták ki az Eb-ről, a mögöttük végző dánok 11-én játszották le első csoportmeccsüket. Természetesen nem a strandról érkeztek, nem a búváruszonyt cserélték stoplisra, ám ebben a helyzetben tőlük sem lehetett különösebb világszenzációt várni.      „Nem tudtunk volna a várakozások alatt teljesíteni, mert nem volt semmiféle várakozás. Ha háromszor kapunk ki öt góllal, azt is mindenki elfogadta volna” – érzékeltette a furcsa helyzetet Kim Vilfort, a csapat támadója. Ő volt az, aki nem a „strandról”, hanem kislánya kérésére a betegágy mellől ment Svédországba, és a döntőben a második gólt szerezte. Miközben a lefújás után mindenki ünnepelt, Vilfort sírt. Néhány nappal később a hétéves Line leukémiában elhunyt.

ROSSZ KEZDÉS: Idő kell, amíg egy csapat, amelyben játékosai gondolatai máshol járnak, felpörög. A futballközhely a dánokra mindkét alkalommal igaz volt. Két meccsből nulla pont most, két meccsből egy pont 29 évvel ezelőtt. Alig több mint negyedórával a vége előtt, amikor Artyom Dzjuba tizenegyesből Kasper Schmeichel kapujába talált, és a finnek pedig még tartották a döntetlent a belgák ellen, a továbbjutás igencsak pengeélen táncolt, mondhatni, a 79. percben szerzett harmadik dán gól jelentette a megnyugvást. Nos, 1992-ben a 78. percig állt kiesésre Dánia, akkor Lars Elstrup találata hozta meg a sikert a sokkal esélyesebbnek tartott Franciaország ellen (furcsa csoport volt: továbbjutott Svédország és Dánia, búcsúztak a franciák és az angolok).

KAPUSSORSOK: Ki a jobb, Schmeichel vagy Schmeichel? Apa és fia egyaránt posztja kiválósága volt az Eb alatt, de azt nem mondhatnánk, hogy világsztárok. Ez Peter esetében meglepő lehet: csakhogy ő az 1992-es Eb előtti idényben igazolt Manchesterbe 28 évesen, úgy, hogy addig legfeljebb a Fradi-szurkolók hallottak róla a Bröndby elleni, rossz emlékű UEFA-párharc kapcsán. Öreg éppen nem volt, de azért fiatal sem – ehhez képest (nem lebecsülve a dán bajnoki címeket) a következő évtizede milliószor több sikert, elismerést hozott neki, mint az előző, például a Bajnokok Ligáját is 36 évesen nyerte meg. Kasper most 34 esztendős, angol bajnok, néhány hónapja pedig FA-kupa-győztes: na de tíz éve a Leicesterben véd, amelyet azért topklubként igen nagy túlzással sem lehetne említeni. Ugyanakkor mindkét kapus már a megjelenésével határozottságot sugall, Peter az őserő, Kasper a ruganyosság, biztos pontok ott leghátul.

A TELJES ÖSSZEÁLLÍTÁST IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

EURÓPA-BAJNOKSÁG

ELŐDÖNTŐ

21.00: Anglia–Dánia, London (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!