Foci

2010.06.08. 10:34

Kakát vattába csomagolnák

Szíve szerint vattába csomagolná az utóbbi időben sérülések által hátráltatott alapemberét, Kakát Dunga, a pénteken kezdődő dél-afrikai világbajnokságon résztvevő brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

MTI

"Vissza kell fognunk, mert néha reggel, délben és este is csak edzene" - nyilatkozta a 46 éves szakember. A 2007-es aranylabdás kiesésével a selecao igen nehéz helyzetbe kerülne, Dungának ugyanis - Ronaldinho kihagyása után - szinte semmi alternatívája nincs a Real Madrid sztárjának pótlására.
 Brazília hétfőn Tanzániát verte 5:1-re barátságos mérkőzésen, s a sikerből a 28 éves középpályás is kivette a részét: egyrészt góllal járult hozzá csapata győzelméhez, másrészt 90 percig pályán volt, ami megnyugtató lehet Dunga számára. 
 "Még mindig kicsit visszafog a sérülésem, de ezen a találkozón nem éreztem semmilyen fájdalmat - mondta Kaká. - Ráadásul a meccset is végigjátszottam, így bizakodva várom a vb-rajtot."
 Az ötszörös vb-győztes Brazília szeretné ismét megkaparintani a trófeát, amelynek megszerzésében hatalmas szerep hárulhat a harmadik világbajnokságára készülő Kakára.
A dél-amerikaiak legutóbb 2002-ben, a japán-dél-koreai közös rendezésű tornán szerezték meg az aranyérmet, de az akkor 20 éves játékos még afféle tanoncként élte át a sikert, négy éve Németországban pedig - Ronaldinho mögött - csupán a másodhegedűs szerepe jutott neki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!