Foci

2015.02.27. 20:01

Pancho Aréna, szombat 16 óra: Puskás AFC–Debrecen

Székesfehérvár - A 18. fordulóval tovább folytatódik az NB I-es labdarúgó-bajnokság. A Puskás Akadémia FC szombaton 16 órától a Debrecennel csap össze a Pancho Arénában. A meccset Benczés Miklós vezetőedző is kíváncsian várja.

Matók János

Ha azt vesszük, Fiola, Kleinheisler, Zsótér és Nagy érkezésével erősödött a Puskás Akadémia FC, arról nem beszélve, hogy a megnyugtató 8. helyről várhatja a bajnokság folytatását.

– Van némi izgatottság?

– Természetesen valahol van – kezdte válaszát Benczés Miklós vezetőedző. – Igen, hiszen a téli pihenő és a felkészülés után az első bajnokira készülünk, ráadásul a Debrecen ellen. Ám az új játékosokkal erősebb lett a csapatunk. Persze, ilyenkor egy kis feszültség kell, de ahogy elkezdődik a mérkőzés, ez fel is oldódik mindenkiben.

Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője optimistán várja a rajtot. Fotó: puskásakademia.hu/takács józsef

– Úgy tűnik, hogy az érkezőkkel valóban erősebb lett a Puskás Akadémia.

– Tény, hogy sikerült jól igazolnunk, s Fiola mellett, még ha csak kölcsönbe is, de három korábbi akadémista tért vissza hozzánk, Erősítés? Ez majd a bajnokságban kiderül, de optimistán várjuk a tavaszi szezont. Az viszont már a felkészülés során eddig is kiderült, hogy erősebb lett a csapat kohéziója, remek egységet alkotnak a játékosok.

– Mi a tavaszi elvárásuk?

– Tudott dolog, hogy az akadémiából adódóan nevelőegyesület vagyunk, s mint ilyen, az egyik legfontosabb feladatunk a fiatal játékosok fejlődésének a biztosítása. Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a mérkőzéseken nyújtott teljesítményünk pontokban is jelentkezzen. Akkor leszek majd elégedett, ha a jelenlegi pozíciónkat, a nyolcadik helyet meg tudjuk őrizni, bár azt is tudom, hogy ez nem lesz egyszerű feladat.

– A Lokival kezdenek, s ez azért nem lesz egyszerű.

– Én viszont őszintén mondom, örülök annak a ténynek, hogy az első tavaszi meccsen a Debrecennel kezdünk. Mert korábban is jó, és szoros mérkőzéseket játszottunk egymással. Igaz, eddig még nem sikerült legyünk a Lokit, de reményeim szerint szombaton már sikerül.

– Az új játékosok szerephez jutnak?

– Eddig is jó futballistákkal rendelkeztünk, de azoknak, akik a télen érkeztek, nyilván lesz szerepük.

A Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér nem titkolja, hogy a 3 pont megszerzése a céljuk, bár azt is tudja, hogy nagyon nehéz dolguk lesz a Pancho Arénában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!