Gazdaság

2009.09.11. 02:28

Móri arany a nedűk nagy seregszemléjén

Mór, Budapest - Két fontos éremmel tértek haza a móri borosgazdák az országos borversenyről. Örvendetes, hogy végre más borvidékeken is képesek értékelni az ezerjót.

Győrffy Árpád

Több mint háromszázharminc bort neveztek az idei, 31. országos borversenyre, melyet a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szervezett Gráf József szakminiszter fővédnökségével a tokaji borvidékhez tartotó Tarcalon. Nagy elismerés az ország egyik legkisebb, móri borvidékének, hogy a Maurus Pince (ifjabb Kamocsay Ákos) 2007-es móri chardonnay-rejtelem borával aranyat, a Geszler Családi Pincészet 2008-as félszáraz móri ezerjójával pedig ezüstérmet szerzett.

- Borvidékünk a benevezett borok száma alapján a tizedik lett a huszonkét borvidék közül. A két móri érem azért is figyelemreméltó, mert a nemzetközi szabályok szerint a kiadott érmek száma nem haladhatja meg a nevezett minták számának harminc százalékát, azaz nem minden ezüstminősítésű bor kerülhetett be a kiemelt érmesek közé - mondta lapunknak Geszler József, a Mór-Pusztavám Közös Hegyközség elnöke. Hozzátette, az elmúlt időszakban erősödni látszik az összefogás a móri borvidék gazdái között, ennek példája, hogy a marketingalapból sikerült a borvidék bevezető útjai mellé kitenni a borvidéki táblákat, valamint jelenleg készül a borvidék közös, egységes logója is.

Az érmeket a budapesti nemzetközi bor és pezsgőfesztivál nyitónapján, szeptember 9-én a Budai Várban vehették át a pincészetek, melyek között két etyek-budai borvidéki ezüstérmest (Nyakas Pincészet és a Törley Pezsgőpincészet) is találunk.

A 18. budapesti nemzetközi bor- és pezsgőfesztiválon szeptember 13-áig Magyarország borászainak színe-java kínálja kóstolásra legszebb borait.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!