Gazdaság

2009.10.02. 02:28

Kevesebb a zsebpénz

Mór - A válság okai valójában nem tisztázottak - véli az egyik, általunk megkérdezett gimnazista. Szerinte a recesszió hatására a pályaválasztási lehetőségek is beszűkültek.

B. Kiss László

Nem volt kötelező, mégis rendkívül nagy érdeklődés övezte azt a gazdasági válságról szóló előadást, melyet Gubacsi Jánosné, az OTP helyi fiókjának vezetője tartott a móri Táncsics gimnáziumban. Az intézmény háromszáz tanulója közül nyolcvan áldozott a délutánjából időt a tanórán kívüli foglalkozásra. Az előadás után hármójukat, a 13.c-ből Négele Katalint és Fett Milánt, a 12.b-ből pedig Bereczki Anitát faggattan arról, miként vélekednek ők a válságról.

A téma nem új a számára, a híradóban, az újságban bőven esik róla szó - mondja az Alapon lakó, kollégista Anita.

A nemzetiségi oktatásra is rányomta a bélyegét a recesszió. Míg korábban lefénymásolták a tankönyveket, most inkább e-mailben küldik el a leckét - tudom meg Milántól.

Katalin szülei munkahelyét, a megyei fenntartásban működő, móri Gárdonyi iskolát említi, mint olyat, ami súlyos finanszírozási gondokkal küzd. Milán a zsebpénzén érzékeli a válságot. A fiatalok szerencsésnek mondhatják magukat: egyikük családját sem érinti a növekvő munkanélküliség, Kati barátjának famíliájában azonban többen is elvesztették az állásukat.

Az egész világot megrengető válság kirobbanásának okai Anita szerint valójában nem tisztázottak. Kati úgy véli: a válság kivédésére Magyarországnak sem lett volna módja, de legalább mérsékelni lehetett volna a hatását.

Ne politizáljunk! - vág közbe Anita, aki bevallja: a pályaválasztást illetően egyre tanácstalanabb. Úgy érzékeli ugyanis, hogy a válság miatt beszűkültek a lehetőségek.

A recessziót nem lehet széthúzással orvosolni. Összetartásra lenne szükség a parlamentben - fejti ki Milán. Nem csak ott, hanem valamennyi közösségben - fűzi hozzá Anita. Kati szerint nem ártana nálunk is megszívlelni a pozitív külföldi példákat. A két lány egyetért abban, hogy a válságról nem reálisan tájékoztat a média. Eltúlozzák a hatásait a híradók - fogalmaz Anita, Kati szerint pedig a 350 forintos euróval riogatni a pánikkeltés egy formája.

A recessziónak van pozitív hozadéka is - erősíti meg a személyes jövőjét a pénzügyi szektorban elképzelő Kati. Megszaporodtak ugyanis az árleszállítások...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!