Gazdaság

2010.02.24. 03:29

Szigorodó autóhitelezés: számoljunk önrésszel!

Budapest, Székesfehérvár - A tavalyihoz mérten is drámai visszaesést tapasztaltak a hazai márkakereskedők az újautó értékesítések piacán. A márciustól tovább szigorodó autóhitelezés pedig csak tovább nehezíti a helyzetet.

Miskei Anita

Ebben a több szempontból is igen nehéz, válságos helyzetben fogalmazta meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2008 év végén egy ajánlásban, hogy 2009-től kiszűrik a 20 százalék alatti kezdőrészletű, 96 hónapot meghaladó futamidejű szerződéseket. Ugyan nem tiltották meg ezeket a konstrukciókat, de mégis eltűntek a piacról. A futamidőt pedig idén márciustól még tovább szigorítják éppúgy, mint a hitel maximum összegét is a fedezethez képest - tudtuk meg.

A kabinet az eddigi maximum 96 hónapos, azaz nyolcéves futamidőt további egy évvel zsugorította legfeljebb 84 hónapra. Az eddig magasnak számító húszszázalékos önrészt pedig csak a forintalapú pénzügyi lízingeknél engedélyezi alkalmazni. Minden egyéb konstrukcióhoz magasabb önrésszel kell az igénylést benyújtani. Így a hitelek esetében a forintalapúaknál 25 százalékot, eurónál 40 százalékot, minden más deviza esetében pedig 55 százalékot kell befizetni. Lízingnél az euró alapú konstrukciónál is 35 százalékot kell befizetnie a vevőnek, bérbe vevőnek, egyéb devizáknál pedig a felét állniuk kell az autóvásárlás előtt állóknak. Ráadásul júniustól kötelező jelleggel figyelembe kell venni a hitelbírálatnál a vásárló szabadon felhasználható jövedelmét. A szakemberek szerint ezzel tovább csökken a Magyarországon eddig népszerű olcsó, alsó-középkategóriás autók értékesítése. Hiszen tovább szűkül az az ügyfélkör, mely képes megfelelni a feltételeknek. Szuna József, a Gémosz alelnöke egy alkalommal már így is megfogalmazta, hogy leginkább a céges vásárlásokat és a készpénzes vevők jelenlétét érzékelik az autópiacon. Mindezeket összegezve a GFK Hungária által 2010-re készített előrejelzés borús, de helytálló lehet. Eszerint körülbelül húszezer új személygépkocsi és kishaszonjármű forgalomba helyezése várható hazánkban az év első felében. Az autópiaci trendekről készített előrejelzésből az is kiderül, hogy a fogyasztói bizalom nem javul, és az év derekáig biztosan nem várható fellendülés.

A Gépjármű Importőrök Országos Szövetségének véleménye szerint a szigorítások túlzóak és károsak, amelyet egyrészt megmutat az, hogy míg tavaly 650 márkakereskedő működött, addig idén már csupán 450. Ráadásul megfordult a finanszírozott és a készpénzes autóvásárlók aránya is a múlt évben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!