Gazdaság

2010.03.02. 03:29

Pesszimistább cégek - új számlacsomagok a bankoknál

FMH-összeállítás - Továbbra is csökken a bankhitelt felvenni tervező vállalatok aránya, de csökken az állami vagy EU-támogatású hitelek szerepe is. A kicsikért folyó banki versenynek 20 százalékos banki költségcsökkenés lehet az eredménye.

MTI/AP

A kutatás a legalább 20 millió forint éves nettó árbevételű cégek pénzügyi szokásait, stratégiáit vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy a 2007 utolsó negyedévében mért 7,5 százalékról 2008-ra 13,5 százalékra, 2009 végére pedig 17,1 százalékra emelkedett azon vállalatvezetők aránya, akik úgy vélik, cégük hitelkérelmét elutasítanák egy esetleges banki hitelbírálat során.

A cégek pénzügyi döntéshozóinak megkérdezésével készült vizsgálat azt is megmutatta, hogy azok a cégek, akik egyébként bíznak a sikeres hitelkérelemben, szintén pesszimistábbak az elérhető hitelösszeg mértékét illetően. A 2008-as 50 százalékról 47 százalékra esett azoknak az aránya, akik legalább az éves nettó árbevételük 25 százalékát elérő hitelösszeg elnyerését is elképzelhetőnek tartják.

- Továbbra is a bankhitel a legfőbb finanszírozási forma, de két év alatt 14 százalékponttal csökkent az ezt igénybe venni tervezők aránya és még 2008 végéhez képest is 7 százalékos a visszaesés - mondta el Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Szintén csökkent az állami vagy EU források, pályázati pénzek szerepe. Immár második legfontosabb forrásnak számít a tagi kölcsönök jelentősége. A hosszabb fizetési határidőkkel inkább a nagyobb cégek próbálják javítani a likviditásukat. A kisebb cégek esetében jelentős néhány kényszerből igénybe vehető eszköz, például a forgóeszköz igény csökkentése, a kifizetendő számlák átütemezése, de az sem ritka, hogy a tulajdonos magánszemélyként vesz fel hitelt.

Míg a gazdasági válság kitörését követően közvetlenül a vállalkozások vezetői elsősorban az olyan nagyobb költségterheket vizsgáltak felül, mint a bér-, a marketing- vagy éppen az informatikai kiadások, addig manapság már az olyan kisebb volumenű költségeket, mint például a számlavezetési szolgáltatások díjait is nagyon alaposan górcső alá vonják. Ezen igények felerősödésének köszönhetően egyre nagyobb verseny alakul ki a pénzügyi szektorban a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) nyújtandó számlavezetési szolgáltatások területén is. A piacon ma található, vállalkozásoknak kínált számlacsomagok többségénél az ügyfelet terhelő banki költség több összetevőből alakul ki (havi számlavezetési díj, forgalmi jutalék stb.), melyek pontos végösszege nehézkesen és bonyolultan kalkulálható.

- Bankunk kiemelten foglalkozik a kis- és középvállalkozásokkal, így tisztában vagyunk a vállalkozások eltérő igényeivel, céljaival. A cégek egyrészről szinte személyes tanácsadás jellegű kiszolgálást igényelnek, másrészt olyan innovatív termékek és szolgáltatások fejlesztését, amelyek eltérő bankolási szokásaikhoz minél jobban tudnak alkalmazkodni - mondta a kihívásra átalánydíjas számlacsomagok bevezetésével reagáló Raiffeisen Bank üzletágvezetője, Toman Róbert.

A kutatási eredmények figyelembevételével kialakított új vállalkozói számlacsomagjai egy standard havi díjért korlátlan számú banki műveletet tesznek lehetővé, bizonyos forgalmi limitek figyelembe vételével. A pénzintézet honlapján on-line kalkulátort is működtet, mely az érdeklődők számára - bankolási szokásuk megadásával - automatikusan az optimális számlacsomagot ajánlja, és így könnyen összehasonlítható, hogy egy-egy átalánydíjas számlacsomag használata mekkora megtakarítást jelentene adott vállalkozás esetében a jelenleg használt számlacsomagjukhoz képest. A megtakarítás mértéke éves átlagban akár 10-20 százalékos havi banki költségcsökkentést eredményezhet.

Egy másik piaci szereplőnél, a Citibanknál is megtalálhatóak fix díjas konstrukciók a tranzakció alapú és a speciális, tevékenységre szabott csomagok mellett. A banknál az SME üzletág 0-tól 450 millió forint nettó éves árbevételig sztenderd számlacsomagokat ajánl a kkv-knak, a 450 millió forint feletti árbevétellel rendelkező ügyfelek számára egyedi ajánlatot készít. Ezen fix díjas csomagok lényege, hogy az ügyfél egy adott átutalási átalánydíjért korlátlan számú forint tranzakciót kezdeményezhet a bank on-line rendszerén keresztül. Mivel a díj a cég árbevételétől függ (és nem a tranzakció darabszámától), ezért elsősorban a nagy forgalmú cégeknek jelent kedvező megoldást. Tranzakciós csomagok esetén az ügyfél minden tranzakciója után a tranzakció típusához rendelt díj kerül felszámításra. A csomag 10 millió forint nettó éves árbevételtől érhető el, és elsősorban kisebb forgalmú cégeknek ajánlja a pénzintézet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!