Gazdaság

2010.08.23. 06:28

Ez itt már a mélypont? Kilátástalan helyzetbe került az építőipar

Budapest - Soha nem látott magasságokba szökött fel a havi felszámolások száma az építőiparban az idei év júliusában. Az ágazat állapota drasztikusan romlott, a körbetartozások miatt egyre több kisvállalkozás hullik el.

Miskei Anita

 

Tovább tart tehát az építőipar agóniája - erre mutatnak az adatok.

Júliusban az előző hónaphoz és az első félévhez képest egyaránt gyorsult az újonnan indított felszámolási eljárások számának növekedése. A hetedik hónapban 393 cég felszámolását kezdeményezték, ami 35,5 százalékkal - 103 vállalkozással - több, mint egy évvel korábban. Júniusban 363 cég dőlt be, a növekedés akkor 31,5 százalékos volt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Az első féléves folyamatokhoz képest szembeötlő az ágazat helyzetének kilátástalansága. Januártól júliusig ugyanis 15,7 százalékkal több vállalkozás dőlt be, mint egy évvel korábban, és már ez is gyorsulás volt az első negyedév végi 15 százalékos tempóhoz mérten.

Csak találgatni lehet, hogy hol van a mélypont - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, egy céginformációs szolgáltató stratégiai igazgatója. Az mindenesetre mindennél többet elárul, hogy az építési főszezon kellős közepén futnak történelmi csúcsra az ágazatban indított felszámolások.

 

Az ágazat helyzete mindettől függetlenül júliusban csak kicsit volt rosszabb, mint ami a gazdaság egészében tapasztalható volt, hiszen nemzetgazdasági szinten 29 százalékos a felszámolások egy év alatti növekedési üteme. Az eddig tapasztaltaknál kisebb különbség azonban nem az építőipar állapotának javulását jelenti, sokkal inkább a gazdaság egészének romlását. Alátámasztja ezt a GDP második negyedéves stagnálása, valamint a KSH által közzétett építőipari kibocsátási adata is, amelyek szerint az első félévben az ágazat termelése 13,8 százalékkal maradt el a tavalyitól.

Rekordot hozott a végelszámolások alakulása is: júliusban 229 vállalkozás tulajdonosa döntött cége bezárása mellett, ami 17,7 százalékos növekedés tavaly júliushoz képest. Az egy hónappal korábbival összevetve pedig elmondható, hogy júniusban 8 százalékkal kevesebb céget zártak be a tulajdonosok. A nemzetgazdasági átlag 11 százalékos növekedést mutat, így a magasabb építőipari adat kedvező is lehetne az ágazatra nézve, de az új cégek számának gyors növekedése felülírja ezt.

Júliusban 115 új céget alapítottak az ágazatban, ami a tavaly júliusál 20,8 százalékkal, az idén júniusinál pedig 23 százalékkal több. Úgy tűnik tehát, hogy az ágazat továbbra is a cégeiket gyakran és rutinnal cserélgető adósságlovagok  kedvenc terepe. A nemzetgazdaság egészében ugyanis 3 százalékkal kevesebb új vállalkozást hoztak létre júliusban, mint egy évvel korábban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!