Gazdaság

2010.10.25. 02:29

Iskolapadból az utcára - a nyárinál kevesebb állás van szabadon

Fejér megye - Az év első háromnegyedében 8 cég hozott döntést csoportos létszámleépítésről, s ennek következtében 840 ember veszítette el a munkáját - derül ki a statisztikából.

Klecska Ernő

Az előző hónaphoz képest Gárdony és Ercsi körzetében nőtt, a többi körzetben csökkent az álláskeresők száma. Gárdony térségében 42 fővel (3,3 százalékkal), Ercsi körzetében mindössze 4 fővel (0,3 százalékkal) emelkedett a számuk. Székesfehérvár körzetében 106 fővel, Dunaújváros térségében 58 fővel voltak kevesebben az augusztusinál, ami mindkét körzetnél 1,2 százalékos csökkenést eredményezett. A többi térségben ennél lényegesen kisebb, 3-13 fős, (0,2-0,7 százalékos) fogyás következett be. Ami az állománycsoportokat illeti, egyharmaduk szakmunkás, háromtizedük betanított munkás, 13,5 százalékuk segédmunkás, több mint egyötödük szellemi foglalkozású.

A szeptemberben belépő 3258 főből 454 először vált munkanélkülivé. Számuk az előző havinál 57 fővel (14,4 százalékkal) több. Az először belépők több mint háromötöde pályakezdő, akiknek száma 84 fővel (42,9 százalékkal) több az augusztusinál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!