Gazdaság

2010.12.17. 03:29

Helyi terméket a piacra!

Hantos - A kis faluban és a környékén élő gazdák - Kovács István vezetésével - vágóhidat, húsfeldolgozó üzemet és mintaboltot hoznak létre. Helyben... Tudják jól: lépni kell!

V. Varga József

Fejér megye déli, délnyugati területeire, az Enyingi, a Sárbogárdi és a Sárvíz kistérségre az ipari nagyvállalatok hiánya, a kis- és középvállalkozások számának csökkenése a jellemző - fogalmazta meg Virág Tímea közgazdász, a Fejér Paktum Egyesület programvezetője előadásában, a kérdőíves felmérés eredményeit elemezve. (Szerzőtársával, Fehér Zoltánnal közösen készítették el tanulmányukat a helyi élelmiszerekről és a mezőföldi tapasztalatokról.) A hármakat földrajzi elhelyezkedésük az ország legjobb termőterületéhez köti, a mezőgazdasági vállalkozások száma meghaladja náluk a régiós átlagot. Az adottságok megfelelő kihasználásával átfogó vidékfejlesztési programot lehetne megvalósítani, amely az infrastrukturális és a foglalkoztatási helyzet javításával, elsősorban a mezőgazdasági vállalkozások számának és az élelmiszer-gazdaság hatékonyságának növelésével hosszabb távon a fejlődő kistérségek sorába emelhetné a déli végeket .

A kishantosi központ már három éve műhelymunkát kezdett annak feltárására, hogy vajon van-e létjogosultsága a térségben a termelőt és a fogyasztót egymáshoz a lehető legközelebb hozó, helyben termelt élelmiszereket helyben feldolgozó és helyben árusító hálózat kialakításának. Igen, van - állapította meg a Fejér Paktum vizsgálata is, de valahogyan mégsem tudnak egyről a kettőre jutni. A szándék ugyanis kevés, ha nem párosul töretlen akarattal és céltudatos összefogással a lehetséges szereplők részéről.  A népfőiskolai társaság felvállalta: segít, koordinál, végigviszi a missziót - a vidék javára.

A franciák vagy például az olaszok a saját termékeiket keresik és veszik le a polcokról, az Európai Unió bennünket meg belekényszerített egy zsákutcába - hangzott el a gazdák részéről a tanácskozáson. Vehetjük és ehetjük a nyugati moslékot - mondták ki kendőzetlenül. A vidéki emberre nem jellemző a mellébeszélés.

A helyi termék védjegyről még csak polemizálnak a szakemberek, a konferencia házigazdái nem tudtak egyetlenegy helyi feldolgozót sem említeni. Sajnos nincs magyar, helyi termék! - állította határozottan Ácsné, pedig a helyi élelmiszer előállításának és fogyasztásának fontosságát a nemzeti kormány is felismerte és támogatja. Árgyelán János, a hátrányos helyzetű kistérségek tanácsnoka a megyei önkormányzat támogatásáról biztosította a mezőföldi gazdálkodókat és a polgármestereket. A lehetőséggel élni kell, s főleg tenni kell mindenekelőtt az érdekelteknek. Ha saját magunkat, akár a hajunknál fogva - mint Münchausen báró tette - nem ráncigáljuk ki a mocsárból - adott hangot véleményének Macher Pál lajoskomáromi expolgármester -, más nem fog kihúzni bennünket...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!