Gazdaság

2012.01.10. 13:33

Magába néz a kormány

"Minden megtárgyalható" - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter abban az interjúban, amely kedden jelent meg a Guardian című brit baloldali napilapban.

MTI

A magyar külügyminiszter hozzáfűzte, hogy az IMF-fel "a lehető leghamarabb megállapodásra akarunk jutni". Az interjúban a lap felvázolta a magyar jegybank függetlensége ügyében az IMF-fel és az EU-val kialakult vitát, és rámutatott: Orbán Viktor az MTI-nek még vasárnap is azt mondta: nem lát okot az új jegybanktörvény módosítására.

A Guardian szerint a külügyminiszter kijelentette, hogy a kormánya által "húsz hónap alatt elfogadott több mint 350 törvény nem mindegyike felel meg feltétlenül az európai jognak". De - mint mondta - Magyarország igazságtalan bírálatokat kap azoktól, akik azt állítják, hogy Orbán egy diktátor, és Magyarországon leépülőben van a demokrácia.

Martonyi János azt mondta, a külföldi sajtónak nyilatkozva igyekszik mindent megtenni, hogy javítsa Magyarországnak az elmúlt hetekben mélypontra jutott nemzetközi reputációját. "El kell magyaráznunk, helyre kell tennünk az igazságtalan és tényszerűen hibás dolgokat" - szögezte le.

A lap szerint - Prőhle Gergelynek, egyik legközelebbi munkatársának egy karácsony előtti interjúja kapcsán - Martonyi elismerte, hogy a magyarok időnként hajlamosak ellenségként lefesteni Európát, miközben nem foglalkoznak saját hibáik feltárásával. "Magunkba is kell néznünk" - mondta.

Arra a kérdésre, nem bánja-e a magyar kormány, különösen pedig a gazdasági minisztere, Matolcsy György részéről hangoztatott erős IMF-ellenes retorikát, Martonyi elhatárolta magát kollégájától - írta a lap. "Én sohasem használtam ellenséges vagy gyűlölködő szavakat az IMF-fel szemben" - mondta. Meggyőződését fejezte ki, hogy a világnak szüksége van a Nemzetközi Valutaalapra.

Martonyi úgy véli, kormányának kötelessége meghallgatni úgy a nemzetközi megfigyelők panaszait, mint a budapesti Opera előtt múlt hétfőn ellene tüntető tízezrek hangját. Hibának tartja ugyanakkor, hogy a ellenzéki képviselők nem hajlandóak részt venni a parlamenti munkában, s ehelyett "az utcán politizálnak".

"Nem szabad elfelejteni, hogy politikai családunk, ha akarja, tízszer annyi embert tud az utcára vinni, mint ők" - mondja. "De mi ezt nem akarjuk. Szerintünk nem ez a módja a demokratikus párbeszédnek, (a versengés) hogy ki tud több embert az utcára küldeni."

A Guardian ennek kapcsán felidézi, hogy a Népszabadság értesülése szerint a Fidesz vezetése egy "erőt demonstráló" nagygyűlésre készül Orbán februári évértékelője alkalmából.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!