Gazdaság

2015.01.15. 10:40

Beszakadt a jég, "fürödtek" a nádvágók

Az idei téllel sincs szerencséjük egyelőre a Velencei-tavi nádvágóknak. Bár befagyott a tó, de a jég nem volt mindenütt volt biztonságos, a nádasok közötti vékonyabb réteg nem bírta el az embereket és még a kisebb gépeket sem.

Dávid Erzsébet

A tavat kezelő Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a mostani nádvágási szezonra tizenegy vállalkozással, 212 hektárnyi nád betakarítására kötött egy éves megállapodást. A haszonnád aratására szerződött, többnyire környékbeli vállalkozók eddig valamivel több, mint negyven hektáron végeztek a munkával. Mellettük közfoglalkoztatottak is szorgoskodnak, ők a kikötőknél és a zagyterek nádasainál dolgoznak. Munkájukat az idei télen már ötletes kisgép is segíti - tudtuk meg Kiss Jenő szakaszmérnöktől.

A szerződött vállalkozók öt csapata már tavaly év végén munkához látott. Köztük volt a Sukorói Dostál Károly is, aki két felnőtt fiával – Karcsival és Dáviddal - a tó Bagófészkesnek nevezett részén dolgozik. Húsz hektárt bérel, s reméli, hogy a területről a szezon végéig le tudnak vágni húszezer kévét. Most tízezernél tartanak. Előbbre lennének, ha a tél eddigi szakaszában keményebb és tartósabb lett volna a hideg, s ha olyan vastag lett volna a jégpáncél, hogy a nádasok között is biztonságosan lehetett volna dolgozni. Bár a beszakadást a rutin és óvatosság ellenére is nehezen tudják elkerülni a tavon dolgozók. Nem sikerült Dostáléknak sem, pedig a nádvágással töltött csaknem negyedszázad alatt a családfő alaposan megismerte a tavat, s a jég „természetét”, már a színéről meg tudja mondani, hol vékony, s hol vastagabb, biztonságosabb.

- Nincs olyan nádvágó, aki alatt legalább egyszer ne fürödne meg a jeges vízben. Szerencsére, többnyire csak térdig, legfeljebb derékig merülünk el, s mivel közel dolgozunk egymáshoz, pillanatokon belül segítségére tudunk sietni a bajbajutottnak. Nem csinálunk nagy ügyet egy-egy „fürdésből”, gyorsan ruhát, cipőt váltunk – a kocsiban mindig több váltásra való száraz holmi van – az ijedtségre iszunk néhány kortynyi forró teát, s mehet tovább a munka – mosolyog Károly.

Örömmel újságolja, hogy az idén – köszönhetően a tó tavalyi optimális vízállásának - nagyon jó minőségű nád termett, szép tetőket lehet majd készíteni belőle. Kihasználva a héten a fagymentes, napos időt, fiaival nagy gonddal válogatták, osztályozták, kötötték a kévéket, s szállították a tárolókba. Nagyon odafigyelnek ezekre a munkákra, mert szinte minden nádszálnak meg van már a helye, ugyanis az ország számos pontjáról kaptak megrendeléseket új tetők rakására, s régi nádfedelek javítására, felújítására. Az utóbbi években újból népszerű lett a nádtető. Nem is ok nélkül: a nád ugyanis kiváló hőszigetelő. A jól felrakott nádréteg télen melegen, nyáron hűvösen tartja az épületet. S ha a tetőfedő mester tisztességes munkát végzett, nem spórolt az anyaggal, a fedél generációkat szolgál ki, s kisebb karbantartásokkal akár 80 évig sem szorul átrakásra, vagy nagyobb javításra.

A szakemberek szerint a velencei-tavi az egyik legjobb tetőfedő nád: acélos, ruganyos, tartós. Éppen ezért komoly gazdasági értéke van, a belőle rakott tetők ára vetekszik a jó minőségű cseréptetőkével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!