Gazdaság

2017.03.16. 11:20

Lendületet vett végre a hazai építőipar

Az építőipar fellendüléséről árulkodnak a friss adatok. Az ágazat szereplői ugyanakkor az öt százalékos áfaklucs véglegesítését szorgalmazzák.

B. Kiss László

Az elmúlt évet jellemző csökkenést követően 2017 januárjában az építőipari termelés volumene 18,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist, amin belül az épületek építése 32,8 százalékkal bővült, a megkötött új szerződések volumene pedig 211,8 százalékkal nőtt – tűnik ki  Központi Statisztikai Hivatal  csütörtökön közzétett építőipari gyorstájékoztatójából.

Futó Gábor, az egyik nagy ingatlanfejlesztő cég alapítója szerint a lakáspiac idei történéseit főként az átmeneti időtartamra bevezetett 5 százalékos áfakulcs jövője körüli bizonytalanságok és a túlságosan szűkös  építőipari kapacitások  határozzák meg.  Ha  az áfakulcs valóban visszatér 2020-ban az általános, jelenleg 27 százalékos szintre, akkor az egyszerre érintheti hátrányosan a keresleti és a kínálati oldalt.

Az áfakulcs növekedésének kockázata miatt a vevők már 2018 végétől elbizonytalanodhatnak, miközben a fejlesztők mind azon igyekeznének, hogy még az 5 százalékos áfával   értékesítsék a lakásokat. Ez a felfokozott fejlesztői aktivitás tovább fokozná az építőiparra  jellemző  kapacitáshiányt, amely  már  eddig is számottevően emelte a kivitelezési költségeket, s   az új lakások árait  – fogalmazott Futó Gábor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!