Élet Fája

2017.09.12. 10:50

Ezüstérmes a Magyar Pavilon az Asztanai Világkiállításon

Nemcsak a látogatóközönség, hanem a szakmai zsűri is kiválónak értékelte a magyar kiállítást.

Az EXPO mintegy 140 kiállítóját egy kilenctagú, független nemzetközi szakmai zsűri kétfordulós szemléje alapján értékelték, Magyarország a Theme Development kategóriában Svájc után nyerte el a második helyet - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) által odaítélt díjat értékelve.

A hazai pavilon koncepciójának középpontjában a napenergia, és az ezt hatékonyan felhasználó növény szimbólumaként az Élet Fája állt, a látogatók e témakörben a legkülönfélébb formákban ismerkedhettek meg a legújabb magyar fejlesztésekkel – mondta el a tárcavezető hozzátéve, hogy a kiállítás egyúttal képet adott a magyar kultúra sokszínűségéről, a különleges értéket képviselő hagyományos termékekről és a magyar-kazah történelmi kapcsolatokról is.

Varga Mihály kiemelte: a magyar pavilon már a látogatószám alapján is jól teljesített, az elmúlt három hónapban ugyanis mintegy 300 ezren tekintették meg a magyar kiállítást, a mostani elismerés ugyanakkor azért is nagy jelentőségű, mert az év legnagyobb gazdasági világeseményén sikerült szakmai díjat elnyerni. Az idei eredményes szereplés és annak hasznos tapasztalatai a következő évek világkiállításain való sikeres részvételt is segíthetik – tette hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

Borítókép: 

Népviseletbe öltözött táncosok a magyar pavilon megnyitóján az asztanai energetikai szakvilágkiállításon 2017. június 10-én. A kazah fővárosban június 10-től szeptember 10-ig tarottt az energetikai szakvilágkiállítás.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!