turizmus

2017.09.23. 16:36

Sikeres volt az első hét hónap a Balatonnál

Ez a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) szombati sajtótájékoztatóján hangzott el, mint ahogy az is, hogy sosem látott figyelem irányult a Balatonra ezen a nyáron.

A Balaton közepén, egy hajón tartott találkozón Hoffmann Henrik, a szervezet elnöke figyelmeztettet: nincs még vége a szezonnak, az üdülőövezet továbbra is „nyitva tart”.

Kiemelte: összességében sikeres volt az év az üdülőrégió számára, ahol tovább nőtt a vendégforgalom, és bővült a fejlesztések, programok száma is. Hangsúlyozta, hogy a vizes vb Balatonnál zajló programjainak „globális marketinghozadéka, hogy sosem látott figyelem irányult a Balatonra”.

Örömének adott hangot, hogy a közigazgatásilag három megye „peremvidékének számító” kiemelt üdülőrégió immár egységes turisztikai célpontnak számít a tavaly elfogadott turizmusfejlesztési törvényben, amely korábbi területét több településsel, köztük Veszprémmel és Sümeggel növelte, még több élményt kínálva a térség látogatóinak.

Beszélt arról is, hogy míg néhány éve a magyar családok 50 százaléka tudott megengedni magának egy egyhetes balatoni nyaralást, addig az idei felmérések alapján 65 százalékra nőtt ez az arány, ami leginkább a reálbérek növekedésének köszönhető. Történelminek nevezte a kormányhatározatban nevesített 370 milliárd forintos balatoni fejlesztési csomagot, amelynek pályázataira folyamatosan lehet jelentkezni.

A balatoni program is mutatja, hogy az elmúlt évben felértékelődött a hazai turizmus szerepe, hiszen jelentős mértékben, mintegy 10 százalékkal járul hozzá a GDP-hez – tette hozzá Hoffmann Henrik.

A KSH szeptemberi adatai szerint az év első 7 hónapjában a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek 15,3 százalékát, a vendégéjszakák közel 20 százalékát regisztrálták a Balaton-régióban.

A kereskedelmi szálláshelyek kapacitáskihasználtsága az első hét hónapban a tavalyi 50 százalékról közel 55 százalékra nőtt. A régió 1 millió 17 ezer vendéget fogadott 3 millió 252 ezer vendégéjszakára idén, ami jelentős növekedést jelent.

A külföldi vendégek száma a korábbi év hasonló időszakához képest 9,9 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 10,5 százalékkal nőtt, ami áttörésnek számít a korábbi évekhez képest – fogalmazott a BTSZ elnöke.

Hoffmann Henrik szólt arról is, hogy a Global Peace Index szerint Magyarország a 15. legbiztonságosabb térség a világon, tavaly óta ötöt lépett felfelé a rangsorban, ami fontos turisztikai vonzerő.

Sajnálatának adott hangot, hogy nemcsak jó példák akadnak a Balatonnál, mert amíg Hévíz, Balatonfüred, de leginkább Keszthely kereskedelmi szálláshelyein jelentősen nőtt a vendégforgalom a KSH adatai szerint, addig Siófokon 9,4 százalékos elmaradást regisztráltak a tavalyi adatokhoz képest.

Hozzátette, a város idegenforgalmi adóbevételéből az derül ki, hogy összességében Siófokon is nőtt a vendégforgalom, ami azt jelenti, hogy a KSH-adatokban nem szereplő magánszálláshelyek forgalma emelkedett jelentősen.

„Ez az irány nem jó, Siófok vezetésének többet, szervezettebben kell tenni a turizmusért”

- fogalmazott a szövetség elnöke, hozzátéve, hogy a magánszálláshelyek vendégkörének fizetőképessége általában fele akkora sincs, mint a kereskedelmi szálláshelyeké.

Fekete Tamás, a Nyitott Balaton koordinátora a szeptember 22. és október 15. között zajló őszi akcióról elmondta, hogy 113 eseményt szerveznek a Balaton körül, amelyhez 158, esetenként jelentős kedvezményeket is nyújtó szálláshely, továbbá 125 olyan vendéglátóhely csatlakozott, amely helyi termékeket és különleges őszi menüt is kínál.

A program alapvető célja megmutatni, hogy a Balaton-régió nemcsak a nyári időszakban jelenthet vonzó úti cél a turistáknak. Az őszi akció középpontjában a balatoni borok, ételek és egyedi, aktív programok állnak, amelyről további információkat a www.nyitottbalaton.hu oldalon lehet olvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!