„A gyerekeim sokáig azt hitték, én vagyok a pénztáros”

A színésznő a Vasárnap Reggelnek elárulta, a sűrű életvitele mellett mennyi időt tud a gyerekeivel tölteni, teljesültek-e az álmai, de az is kiderül, miért hitték azt a gyerekei, hogy ő a színház pénztárosa.

Verebes István rendezi a Vágyrajárók című darabot, amelyben ön az egyik főszereplő. Milyen volt a közös munka?

Nagyon szeretek Pistával dolgozni. Minden, amit mond, jól követhető, öröm vele a munka. Ha egy bokornak hívna el egy darabjába, oda is mennék. Két éve színpadra vittük a Boldogság című darabot, de csak egyszer tudtuk bemutatni, mert Károly (Rékasi Károly) kórházba került. Emiatt mostanáig nem is játszottuk, de most felújítjuk ezt a nagyszínpadi darabot, újrapróbáljuk és októbertől ismét előadjuk. A másik színdarab, amit Verebes István rendez és amiben szintén Károllyal játszunk együtt, a Vágyrajárók. Ez egy stúdiódarab, november elején mutatjuk be.

Mindkét darab a párkapcsolattal, a szerelemmel foglalkozik, és mindkettőben Rékasi Károly a partnere. Megkönnyíti a közös munkát, hogy az életben is egy párt alkotnak?

Igen, mindkét darab a párkapcsolati örömöket és nehézségeket feszegeti, de egészen más aspektusból. Rendkívül izgalmas mindkét szerep számomra. A Boldogságban egy írónő a főhős, aki túl van egy házasságon, és az újrakezdés áll a darab középpontjában. A Vágyrajárók is a megismerkedésük pillanatától mutatja be a párt, a kapcsolati nehézségeiket és az együttlét örömeit, de interaktívan. A nézők is hozzászólhatnak a darabhoz, ez nagyon izgalmassá teszi az előadást. Károllyal nagyon szeretünk együtt dolgozni, életünk egyik legjobb próbaidőszakán vagyunk túl.

Nem szoktunk a próbák alatt vitatkozni, minket határozottan összekovácsol a közös munka, harmonikusan működünk a magánéletben és a színpadon is.

Eseménydús évadkezdésen van túl. Hogy tudja összeegyeztetni a színpadi munkákat, a Jóban Rosszban-forgatásokat azzal, hogy két kiskamasz fiút is nevel?

A fiúk 11 és 12 évesek, de nagyon érettek, megszokták, hogy így élünk, és a szüleim is sokat segítenek. A gyerekeim igazán jó fejek, örülnek annak, hogy ennyire szeretem a munkámat, én pedig remélem, hogy egyszer majd ők is megtalálják a hivatásukat, amit annyira szeretnek, mint én a színházat.

Az élete a hivatása. Teljesült minden álma?

Már gyerekkoromban is tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni, de egy vidéki városból, Hódmezővásárhelyről olyan reménytelennek tűnt. Mégis vettem egy nagy levegőt, elindultam és még érettségi előtt felvettek a színművészetire. Ezren jelentkeztünk, és a szerencsés tizenhét egyike voltam, de ez csak félsiker volt, mert bent maradni sem volt egyszerű.

Igen, azt hiszem, teljesültek az álmaim. Boldog vagyok.

Egy korábbi beszélgetésben azt mondta, hogy a legfontosabb az őszinteség, a merészség és az alázat. Ezek a tulajdonságok segítettek abban, hogy végigcsinálja az egyetemet, hogy kövesse és megvalósítsa az álmait?

Szerintem ezek a jellemvonások adják az ember gerincét. Erre kell építeni mindent. A munkában és a magánéletben is. Nélkülözhetetlen az alázat a családom, a hivatásom és az emberek iránt. De merészségre is szükség van, hiszen egyszer élünk, és le kell tenni legalább egy kis pontot magunk után, egy nyomot. Nem lehet semmilyennek élni az életet, valamilyenné kell formálni. Ezzel a gyerekeinknek is példát kell mutatni.

Kilépek azokból az emberi kapcsolataimból, ahol akár csak egyszer is tetten érek valakit, én aszerint élem az életem, hogy sose kelljen hazudnom.

Vállalom a konfrontációt, és ha már valakivel rosszul érzem magam, inkább megkérem, hogy többet ne beszélgessünk, de nem fogok úgy tenni, mintha szeretném, nem fogok hazudni soha.

Huszonévesen lett édesanya, a fiai között pedig 10 hónap a korkülönbség. Igazán barátinak tűnik a viszonyuk.

Ez nagyon így van. A fiúk olyanok, mintha ikrek lennének és valóban jó, baráti kapcsolatban vagyunk. Most kamaszodnak, ez egy sajátságos időszak annak minden örömével és nehézségével, de nagyon büszke vagyok rájuk.

Megnézik a színházban?

A Jóban Rosszban sorozat forgatásaira kijárnak, szeretnek a stúdióban lenni, de a színházba nem.

Sokáig azt hitték, hogy én vagyok a pénztáros.

Hogyhogy?

Akkor még kicsik voltak és annyit tudtak a munkámról, hogy a színházba járok esténként, ahol pénzt keresek. Ezt pedig a kisgyermeki gondolkodás úgy rakta össze, hogy anya a jegypénztáros.

A tanulás dolgában hallgatnak önre? Van például jól bevált módszer a verstanulásra?

Persze, segítek, amiben tudok. Elmondom nekik, hogy milyen módszerrel lehet a legkönnyebben megtanulni a verset, és amikor felmondják, javítom a hangsúlyt, az intonációt. Nem könnyű nekik velem tanulni, mert igazi maximalista vagyok. Velük is, magammal is. Persze a fiaimmal megértőbb vagyok, mint magammal. Tőlük csak azt várom, hogy a lehető legtöbbet kihozzák magukból, de magammal sokkal szigorúbb vagyok.

Soha semmit sem csinálok félgőzzel. Csak teljes szívvel érdemes élni.