Kamarás Iván: folyton izgalmas kihívások elé kerülök

Darvas Ivánt jelenítetted meg a fotózáson. Nagyon hasonlítasz rá, az egyik legendás szerepét, Verona hercegét a Rómeó és Júliából nemsokára próbálod a Szegedi Szabadtéri Játékokra. Milyen volt a kapcsolatotok?

Szerettem és csodáltam. Már a főiskolai felvételimnél megkaptam, hogy mennyire hasonlítok a fiatal Darvasra, később az egyik vizsgámra direkt behívták, hogy nézzen meg. Állítólag tetszettem neki. Attól fogva folyton hozzá hasonlítgattak, még az a pletyka is járta, hogy az eltitkolt fia vagyok. Ez egy ideig hízelgő volt, de később már zavart, hisz színészként Kamarás Iván akartam lenni. Persze néztem a filmjeit, láttam őt színpadon, később forgattam is vele, sőt énekeltünk is együtt. Izgultam az első találkozásnál, pedig nem kellett volna: rém kedves volt.

Az első főszerepeddel – 1996-ban fiatal srácként játszottad Othellót – azonnal berobbantál a köztudatba. Nem veszélyes a csúcsról indulnia egy pályakezdőnek?

Ez egy nagyon jó kérdés, és a válaszom: dehogynem! Ruszt József rendező előzetesen felkészített, ha megbukom, ülhetek évekig a kispadon, viszont ha sikerem lesz, többé nem játszhatok első ajtónállót. Akkor nem fogtam fel a helyzetet, csak úgy tíz évvel később. Tényleg el lettem kényeztetve, az Othello után sok jó szerepet játszhattam el, remek darabokban kaptam kihívásokat. Szerencsés, ám egyúttal nagyon nehéz időszak is volt ez.

2009-ben a szabadúszást választottad, és azóta is rengeteget dolgozol. Sokféle műfajban láthatunk. Van kedvenced?

Szeretek sokféle színészi feladatban megmerítkezni, boldogság, hogy jönnek a munkák csőstől. Folyton izgalmas kihívások elé kerülök, és élvezem. Most A Nagy Duett izgalmas heteit élem, minden percét élvezem. Nemsokára forgatni kezdek egy nagyjátékfilmben és a Korhatáros szerelem második évadában.

Igaz, hogy gyerekkorodban untad magad az iskolában?

Én már kiskoromban tudtam, mi akarok lenni. A reáltárgyak sosem mentek, viszont iskolába szerettem járni, nagy társasági életet éltem. Egy időben úgy jártam suliba, hogy az összes könyvemet magammal cipeltem, mert sose tudtam, milyen órám lesz. Elmaradtam a többiektől, rossz jegyeket kaptam, amitől anyámék haja égnek állt. Szobafogságot kaptam a legtöbbször. Ültem az íróasztalnál, és olvastam a leckét, de közben másutt jártak a gondolataim. Gyakorta volt nálunk vendégség, sok művész járt hozzánk. Imádtam a felnőtt társaságot, másnap persze hogy untam a sulit. Végigevickéltem az osztályokon, aztán amikor felvettek a Színművészetire, és megtudtam, hogy ott nincs matek, végre felszabadultam. A főiskolás évek is nehezek voltak, viszont azt csinálhattam, amit szeretek – ez nagy különbség.

A te két fiad hogy bírja az iskolát?

Igor második gimis, már előre érettségi tételeket tanul, komolyan veszi a sulit. A kicsi a balettintézetbe jár, ott eleve kemény munka folyik, fizikai is, de jól bírja. Nagyon büszke vagyok rájuk. Néha laza apuka vagyok, de többnyire szigorú. Igyekszem következetes maradni. A fiaim tudják, mitől megy fel a vérnyomásom, például ha nem pakolnak el maguk után. Valaha én ezt láttam a pedáns szüleimtől, rendmániás lettem, ezt várom el a fiaimtól is. Ők pedig ugyanúgy lázadnak, ahogy én annak idején.

Hány barátod van?

Szerencsére nem is egy. A sok munka miatt kicsit káosz az életem, de próbálom ápolni a barátságaimat, hiszek abban, hogy tenni kell a másikért. Egy kapcsolat nemcsak arról szól, hogy te mikor érsz rá, hanem hogy tényleg érdekel, hogy a másikkal mi van. Felelősséggel tartozol azért, akit szeretsz. Kitartó ember vagyok, ragaszkodó típus, sokáig fát lehet vágni a hátamon. Akit szeretek, tényleg szeretem, de ha csalódtam benne, besokallok, és vége.

Harminc év múlva visszatekintve mit szeretnél látni?

Nem tudhatom, hol leszek, de érzem, hogy az élet még sok meglepetést tartogat a számomra. Húszévesen sem tudtam elképzelni, milyen leszek negyvenévesen. Egy biztos: szeretnék öregúrként is harmóniában lenni önmagammal, a szeretteimmel, a körülvevő világgal meg azzal, amit csináltam és csinálok még. Csak színészként tudok magamra tekinteni később is, ez egy biztos pont. Most nincs rajtam semmiféle teljesítési kényszer, elégedett vagyok és boldog. Azt csinálom, amit szeretek, a munkám által pedig, remélem, nemcsak közelebb kerülök az emberekhez, de talán néhányuknak segítek a kedvüket is jobbá varázsolni.

Borítókép: Kamarás Iván

Forrás: Mediaworks