forró hangulat

2018.11.29. 12:29

Illés Beáta zsonglőr imád a tűzzel játszani

Egy különleges családi vállalkozás keretein belül született meg a Tűzvarázs Produkció.

Dubaj, Olaszország, Csehország, vagy bármelyik nagyszabású magyar esemény – Illés Beáta és csapata nem hiányozhat onnan. A fiatal hölgy a férjével, az öccsével és annak volt barátnőjével egészen egyedülálló társaságot alkot – írja a Vasárnap Reggel.

Együtt végeztünk a Magyar Cirkusz és Varieté iskolájában, artista- és zsonglőrképzést kaptunk. Tudtuk, hogy ezzel szeretnénk foglalkozni, de akartunk valami pluszt is belevinni, ebből született a tűzzsonglőrködés.

– idézte fel a kezdeteket Beáta.

Így aztán négyen összeálltak, és úgy döntöttek, hogy megalapítják a Tűzvarázs Produkciót. Ez azért bonyolultabb volt annál, mint ahogy hangzik, hiszen nem volt elég ügyesnek lenn: a tűzzel és a menedzseléssel is meg kellett barátkozniuk.

Bencével, aki azóta már a férjem, elvégeztünk egy pirotechnikai iskolát, így a biztonságra is jobban odafigyelünk. Kikevertünk egy teljesen egyedi szert, amivel a produkció alatt életben tartjuk a tüzet. Csekély füsttel ég, és így zárt térben is megoldható a látványos produkció

– mesélte.

Dubaji kaland

Amikor először jártak Dubajban, a repülőgépről rögtön egy sötétített üvegű autóba tessékelték őket, ahonnan a néma sofőr később átterelte a csapatot egy dzsipbe, amellyel egy szintén nem túl beszédes sofőr szállította őket a sivatag közepére. Beáta úgy emlékszik, az volt az a pillanat, amikor azt hitték, hogy elrabolták őket.

– Végül semmi bántódásunk nem esett, sőt nagy volt a sikerünk is, a szervezőcsapat már az oázisnál várt minket. Utána megszoktuk, hogy arrafelé így működnek a dolgok, és mára már rutinosak lettünk – idézte fel a fiatal lány.

A fiatal csapat alig-alig van itthon, és amikor igen, akkor is a gyakorlás köti le minden energiájukat. Volt ugyan, hogy megégették magukat gyakorlás közben, de szerencsére egyszer sem történt súlyos baleset. Most már minden flottul megy, de eleinte előfordult, hogy ezt-azt elfelejtettek vinni a produkcióhoz.

Nekem például egyszer a nyakékem maradt otthon, anélkül pedig Kleopátra elég furcsán festett volna…. Megoldottuk testfestéssel: egyáltalán nem ismerünk akadályt!

– mondta a lapnak Beáta.

Folyamatosan bővül a repertoárjuk, már tizenötféle produkciójuk van. Ebből tíz akrobatikus tűztánc, de vannak levegőakrobata számok, cirkuszi show-k és gólyalábasok is. A LED-fényes zsonglőrshow sem hiányozhat a repertoárból, amely 2012-ben a dubaji közönség előtt debütált nagy sikerrel. Ezek saját gyártású okos eszközök. Idén elkészült a szintén saját fejlesztésű Firemagic SmartPoi, ami tulajdonképpen két darab led-rúd, amit két kézzel forgatnak. Előre programozható, így megjeleníthető vele bármilyen céges logó, kép, rövid szöveg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!