Koós János: nincs hiányérzetem

Koós János a napokban ünnepelte a 81. születésnapját, és barátai, ismerősei, rajongói a világ minden tájáról köszöntötték. Az életét döntően meghatározó sorszerűségről, a Fradiról, a vitorlázás iránti szenvedélyéről mesélt, valamint arról is, miért maradt örökre megható emlék az egyik szerbiai koncertje, és mi volt az egyetlen kérése a feleségéhez az esküvőjük napján – írja a Vasárnap Reggel legfrissebb száma.

A múlt héten volt a születésnapja, most is sokan köszöntötték?

Szibériából, Afrikából, Ausztráliából, Los Angelesből is hívtak. Mindenhonnan, ahol eddig eddig jártam. Számomra is hihetetlen, de valahogy sosem felejtik el a barátaim és az ismerőseim, hogy mikor van a születésnapom. Pedig nem is november 21-én születtem, hanem 20-án. Édesapám a születésem napján elment a jegyzőhöz bejelenteni, hogy fia született, de ittak egyet az egészségemre, és elírták a dátumot.

De nem csak az anyakönyvi születésnapja más, hanem a neve is.

Igen, eredetileg Kupsa a vezetéknevem. Erdélyben, a Hargitán élt a családom, édesapám keresett szobafestő volt, aki dolgozott Brassóban, Bukarestben is, és amikor a várandós édesanyám meglátogatta, akkor születtem meg. Így lettem bukaresti születésű, de kisgyerek voltam, amikor átköltöztünk Miskolcra. Már felnőtt fejjel meg is kérdeztem apámat, hogy ha már a gyönyörű hegyek közül, a Gyilkos-tó mellől elköltöztünk, miért pont Miskolcra? Erre azt felelte, hogy a Bükk hasonlít a szülőföldünkre. Lillafüred egy homokbucka az erdélyi hegyekhez képest, de édesapám a kastélyszállóban kapott állást, és beleszerettem a helybe.

Ott nőttem fel szinte, minden szobát, falat ismerek. Érettségi után aztán Pestre kerültem, mert klasszikus zenével akartam foglalkozni. Mozart, Beethoven és Puccini volt csak az életemben, eszemben sem volt énekelni. Végül a Pénzügyőr Művészegyüttes első oboistája lettem, éppen úgy, ahogy elképzeltem az életem.

Ma is tudna oboán játszani?

Nem hiszem, de az biztos, hogy a sors sem akarta, hogy oboista maradjak. A Vígszínház mellett parkoltam egy megbeszélés miatt, és amire visszamentem az autómhoz, addigra feltörték, és ellopták az oboámat. Évekkel később pedig egy szoprán szaxofonomat lopták el. Megértettem, hogy a sors mindenképpen úgy akarja, hogy fúvós hangszeren ne játsszak, csak énekeljek.

Az élet nem csak ebben befolyásolta, hanem a feleségével való megismerkedése is sorsszerű volt.

Már házas voltam, amikor az Erkel Színházban megláttam a színpadon Sacit. A szám is tátva maradt, csak annyit tudtam mondani, hogy ezért a nőért meg tudnék őrülni. Aztán az első feleségem elé álltam, és elmondtam neki az igazat, nagyon rendes volt, hamar beleegyezett a válásba. A második esküvőm már nem templomban volt, hanem anyakönyvvezető előtt, és amikor lejöttünk a lépcsőn, annyit mondtam Sacinak: imádni, szeretni foglak, sosem hagylak el, de azt sose mondd, hogy Jani, ne menj ki a Fradi meccsre. Nem is mondta soha. Ha éjjel háromkor indulnék el a stadionba, akkor is csak jó szórakozást kívánna.

Hogy lett nagy szerelem a Balaton?

Már ismert énekesként sok szabadtéri koncertre hívtak. Az előadások este voltak, napközben pedig fociztunk a strandon, sétáltunk a mólón. Egyik ilyen alkalommal tűnt fel, hogy micsoda szépség és kecsesség van a vitorlás hajókban. Akkoriban még mind fából volt, gyönyörűek voltak. Az egyik hajón ott ült Újlaki László, színész, aki meghívott a kajütbe, és ott lettem menthetetlenül szerelmes a fa illatába. Csodás élmény volt. Később egy rádiófelvételre várakoztunk Újlaki Laci bácsival, és megkérdeztem tőle, mikor adja már el a hajóját, mire azt felelte, hogy éppen most. Így vettem meg az első vitorlásomat.

Vitorlázásban több bajnokságot is nyert.

Igen, hatszoros magyar bajnok vagyok. Bakóczy Kálmán Rosa cirkálójával minden Kékszalagon részt vettünk. Ahogy idősebb és bátrabb lettem a tengerre is elmentünk vitorlázni, Ausztráliában, Los Angelesben is voltunk. Sajnos tavaly nyáron csak két napot tölthettem a hajómon, mert annyira sok rendezvényen léptünk fel. Rengeteg helyre hívnak, már jövő márciusra is van koncertünk.

Megvannak azok a slágerek, amiket mindig kér a közönség?

Igen, és bármilyen meglepő, nagyon sokszor kérik a Sír a telefon című dalomat. Hiába mondom, hogy azt csak egy kislánnyal tudom elénekelni, hiszen az egy duett. Egy szerbiai koncerten évekkel ezelőtt sikerült. Koncert közben kiszúrtam, hogy az első sorban egy 7-8 éves kislány minden dalt végigénekel, amit előadtam. A végén megkérdeztem tőle, van-e kedvence, amit szeretné, ha elénekelnék, és ő is a Sír a telefont kérte. Feljött hozzám a színpadra egy papírlappal, és csodásan, hiba nélkül elénekeltük a dalt. Nem nézett rá a papírjára egyszer sem. Elkértem tőle a lapot, amire láttam, hogy csak az én szövegem van leírva, hogy tudjon segíteni, ha elrontom. Nagyon megható volt.

Több filmben is szerepelt, hogyan találták meg ezek a lehetőségek?

Nálam az éneklés és a humor kéz a kézben jár. Nem tudom szétválasztani, ezt láthatták meg bennem. Óriási meglepetés volt, amikor Szinetár Miklós felhívott, hogy a Vígözvegyet rendezi az Operettszínházban. Az egyik főszerepre kért fel. Ennek a darabnak olyan sikere lett, hogy egy dúsgazdag japán hölgy megvette az előadást, és végigturnéztuk a darabbal az országot. A díszlet és a jelmezek két hónapig utaztak hajón.

Ahogy mesél, úgy tűnik, hogy a világ minden zegét-zugát bejárta, kimaradt valami?

Nincs hiányérzetem. Minden országhoz szép emlékek kötnek, de talán a legnagyobb csodának Egyiptomot tartom. Ahányszor meglátom a Szfinxet és a piramisokat, annyiszor elsírom magam, és Szibériát is imádom. Ott olyan népszerű voltam, mint a legnagyobb világsztárok, szeretettel, kedvesen fogadtak mindahányszor vendégeskedtem náluk.