beigazolódott gyanú

2019.02.18. 11:41

Plagizálás miatt kizárták Petruskát a Dal döntőjéből

Az előadó versenydala a szakértői vélemény szerint több elemében is megegyezik a Vampire Weekend egyik szerzeményével.

Torockó, 2017. június 10. Petruska András, A Dal 2016 felfedezettje énekel a IV. Duna-napon az erdélyi Torockón 2017. június 10-én. A térség kulturális központja, a Duna-ház kiemelt programját hagyományosan a nemzeti összetartozás napjához közel esõ hétvégére idõzítik a szervezõk. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Beigazolódott a plágiumgyanú, emiatt Petruskát kizárták A Dal 2019 döntőjéből, helyette Oláh Gergő szerepel a legjobb nyolc versenyző között a műsor szombati fináléjában – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája.

A szakértői vélemény szerint

Petruska idei versenydala, a Help Me Out of Here több elemében megegyezik a Vampire Weekend amerikai zenekar White Sky című szerzeményével, ezért A Dal 2019 szabályzata értelmében kizárták.

A Petruska dalával kapcsolatban„.

Ebben hasonlít a két dal a szakértő szerint

Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének vasárnap érkezett szakmai állásfoglalása szerint ”a két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz„. A Vampire Weekend-dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska-dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval. Tudva, hogy

sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis esetünkben a Petruska-dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend-dallal, ezért a Help Me Out of Here című dal plágiumnak minősíthető

- olvasható a közleményben.

Íme, Petruska dala:

Ez pedig az eredeti dal:

Kizárták, de a kötbértől eltekintenek

A Dal második elődöntőjének végén bejelentették, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú. A műsor készítői azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, de az adás végéig az idő rövidsége miatt nem érkezett meg a hivatalos szakmai és jogi állásfoglalás.

Az elmúlt években felmerült már A Dalban egyes produkciók kapcsán, hogy plagizáltak, de eddig egy olyan eset sem volt, amely során egyértelműen bebizonyosodott volna a gyanú.

A versenyzők minden évben aláírnak egy nyilatkozatot, amelynek az egyik pontja kifejezetten erre az esetre súlyos pénzügyi büntetést helyez kilátásba

- írta a sajtóiroda.

A tájékoztatás szerint a szakmai állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, így a műsor készítőinek A Dal 2019 szabályzata értelmében azonnal ki kellett zárniuk Petruskát a további versenyből. Az élő műsorban elhangzottak értelmében a döntő nyolcadik versenyzője az elődöntőkben a zsűritől és a közönségtől legtöbb pontot kapott versenyző, Oláh Gergő lesz.

A közlemény kitér arra is, hogy

az MTVA illetékesei már személyesen ismertették a Petruskával a döntést és annak hátterét.

A verseny elején a produkciók által aláírt jogi nyilatkozat lehetőséget biztosítana az MTVA számára tetemes kötbér azonnali érvényesítésére Petruskával szemben, de a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a kizárással az ügyet lezártnak tekinti és eltekint a kötbér megfizetésétől írták a közleményben.

A Dal 2019 fináléjában, szombat este 19 óra 30 perctől mindezek után így Pápai Joci, Nagy Bogi, Szekér Gergő, a Fatal Error, Oláh Gergő, az Acoustic Planet, Vavra Bence és a The Middletonz küzd majd Az év dala címért a Duna Televízióban és a Duna Worldön.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!