Járvány

2020.06.02. 19:10

Gönczi Gábor: a világ legjobb dolga szülőnek lenni

Maga sem hitte, hogy az apaság ennyit változtat majd rajta. Naponta rácsodálkozik, milyen hálát érez gyönyörű kisfiáért, Áronért és szerető feleségéért.

Forrás: HOT! magazin

Gönczi Gábor mindennapjai a család, a híradózás és az egyéb halaszthatatlan teendők körül forogtak, a hétvégék pedig egy szempillantás alatt illantak el, hiszen zenekarával, a Smile-lal járták az országot. Most, hogy lecsendesedett a világ, nincsenek fellépések, a felesége otthonról dolgozik, Áron pedig egész nap otthon van, nagyobb hangsúly került a családi életére, amit igazi ajándékként él meg.

A műsorvezető és kisfia, Áron sok időt töltenek együtt az új helyzetben
Fotó: HOT! magazin

„Szinte egész nap családi üzemmódban vagyunk. Gyökeresen megváltozott az életünk, de ha már így alakult, megpróbáljuk minél inkább kiélvezni. Az pedig külön öröm, hogy Áront visszakaptuk az óvodából, hiszen nagy valószínűséggel nem adódik több ilyen alkalom az életben, hogy ennyit és ilyen formában együtt tudjunk lenni” – kezdte a Tények híradósa a hot! magazinnak.

„Minden csibészségben benne vagyok”

Az édesapa egyszerűen képtelen betelni a családjával; mint mondja, egész nap egymáson csüngenek.

„A világ legjobb dolga szülőnek lenni. Óriási a szerelem a fiunk és köztünk. És mivel minden csibészségben benne vagyok, amit Áron kitalál, kijelentette, hogy én vagyok a legjobb barátja. Ebből kiderül, hogy nem én vagyok a szigor mintaképe. Eleinte Ildivel mindketten bajlódtunk azzal, hogy állandóan következetesek legyünk. De fontos, hogy határokat húzzunk, mert ha mindent megengedünk a gyereknek, idővel átveszi az irányítást. Egy évvel ezelőtt mindenre a nem volt az első válasza, de ennek a korszaknak már vége. Most már három és fél éves nagyfiú, és ő is egyre inkább törekszik a harmóniára és az együttműködésre. Persze ugyanúgy megvannak a szárnypróbálgatásai, amit cseppet sem bánunk!” – mesélte a műsorvezető. Arról is beszélt, hogy a karantén alatt is próbálnak fix napirendet tartani.

„Délelőtt az udvaron játszunk vagy az utcában rollerezünk. Együtt készítjük az ebédet, utána én elindulok a TV2-be. Amíg dolgozom, Ildi és Áron kirándulnak, kézműveskednek vagy társasjátékoznak, és az élő adások után megvárnak a vacsorával. Utána jön az esti mese, amit felváltva mondunk a kisfiunknak. Áron hozzászokott ehhez, és nagyon élvezi, hogy most ennyit van együtt a család” – mondja Gönczi Gábor.

„Megbonthatatlan egységgé váltunk”

Gábor szerint egy három és fél éves gyereket lehetetlen lekötni a nap 24 órájában, de egy kis kreativitás és lelkesedés csodákra képes.

„Zenészcsalád vagyunk, Ildi is számos hangszeren játszik, az otthonunkban fellelhető furulya, hegedű, gitár, citera és még sok minden. Áron ránk ütött, van érzéke a zenéhez, így egymás után adjuk a kezébe a hangszereket. Most éppen a dob a kedvence. Sokszor arra érek haza, hogy az édesanyjával valóságos koncerteket rendeznek.”

A család új napirendjéből a közös játékok és a hatalmas összebújások sem maradhatnak ki.

„Megbonthatatlan egységgé váltunk, lelkileg együtt rezdülünk. Élvezzük a magunk társaságát, miközben mindenki feltalálja magát. A feleségemre külön büszke vagyok; bebizonyította, hogy bármire képes. Maximálisan a gondunkat viseli, és olyan ebédeket és vacsorákat rittyent, hogy eláll a szavam. Hálám jeléül át is vállaltam a reggeli készítését. És persze ahol tudok, segítek, hiszen nemcsak kedvem, de végre több időm is van rá” – mondja a tévés.

Jobban alszik, mint valaha

A hétvégi fellépések miatt Gábornak annyira felborult a bioritmusa, hogy hosszú évek óta képtelen volt egy jót aludni. „Kimondottan rossz alvó vagyok, illetve voltam. Mert amióta itthon vagyunk, ez is megváltozott. Este tízkor beesem az ágyba, és minden gond nélkül átalszom nyolc órát. Ettől érezhetően jobb a közérzetem, több az energiám, de még a ráncaim is kisimultak” – mondta a sztár.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!