Bulvár-celeb

2021.04.01. 12:50

Végre! Nagyszerű hírt közölt a virológus (videó)

Lerántotta a leplet Kemenesi Gábor pécsi virológus arról, hogy mekkora eséllyel fertőződünk meg a koronavírussal azután, miután megkaptuk valamelyik mRNS vakcinát. És ami még fontosabb, megfertőzhetünk-e tünetmentesen másokat?

Forrás: Ripost / Dunántúli Napló

A szakember közösségi oldalán osztotta meg a CDC, azaz az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ tanulmányának eredményét, amely arra kereste a választ, ami mos nagyon sokakat érdekel: vajon egy immunitást szerzett ember tünetmentesen tovább képes-e fertőzni másokat? Kulcskérdés ugyanis a jövőre nézve, hogy akit beoltottak és mégis megfertőződik, képes-e továbbadni a vírust másnak?

A tanulmány pedig jó hírekről számol be:

Az mRNS vakcinák (Pfizer-BioNTech, Moderna) az első dózist követően 80%-ban, míg a második dózist követően 90%-ban védelmet nyújtottak a fertőzéssel szemben

– írja posztjában a virológus, majd azt is kiemeli:

Mindez azért fontos, mert nem csak a megbetegedés megjelenését vizsgálták, hanem folyamatos teszteléssel azt is, hogy az alanyokra mennyire volt jellemző a tünetmentes hordozás.

Ebből pedig az derült ki, hogy az esetek 80-90%-ban teljes védettséget nyújtott a vakcina. Ez pedig azt jelentheti – hangsúlyozza Kemenesi Gábor –, hogy ha más országokban is hasonlóan működik a dolog, akkor az oltás nem csak a megbetegedéseket, de a vírus terjedését is visszaszoríthatja.

Mindemellett azonban a szakember kiemeli: fontos az oltás, de épp olyan fontos a két adag is, mert ez kell a maximális védelemhez – írja a Ripost.

 

 

Videón is meg lehet nézni, ahol a szakember részletesen is elmagyarázza a kutatás eredményét és ennek jelentőségét:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!