Bulvár-celeb

2021.10.12. 11:55

Tragédia! Elvesztette kilencedik gyermekét a magyar házaspár

Bocsák Gábor és felesége, Ancsa még azt sem tudták, hol fognak lakni, amikor összeházasodtak. Isten azonban nemcsak gyermekeket adott nekik, hanem lehetőségeket is – ők így gondolják, és még a legkisebb gyermekük halálát is el tudták fogadni.

Forrás: Ripost

Fotó: Bocsák Gábor

A Bocsák házaspár sok örömet, de mélységes bánatot is megélt együtt. Azt mondják, ha a hit és a szeretet velük van, akkor mindent kibírnak és bármire képesek. Gyermekeiket is ebben a szellemben nevelik – írja cikkében a Ripost.

 

„Az Ancsával való találkozásom újjászületés-élmény volt”

Ancsa és Gábor osztálytársak voltak a konzervatóriumban és együtt végeztek a Zene­akadémián.

„Nekem egy bátyám van, így különleges élmény volt Ancsáék családjába csöppenni, ahol tízen vannak testvérek. Tizennyolc éves koromig hit és vallás nélkül éltem, kerestem a célokat, igaz értékeket. Ancsa és hívő családja révén rátaláltam a hitemre, ráadásul mély párkapcsolatba kerültem. Az újjászületés élményeként éltem meg, új irányt vett az életem, amiért nagyon hálás vagyok” – emlékezik vissza Gábor.

Érettségi előtt kezdtek együtt járni, először Ancsát csak úgy engedték el a szülei, ha viszi a kistestvéreit is.

„Hat éven át készültünk az esküvőnkre. Szép időszak volt, de nehéz, mert nagyon komolyan vettük, hogy tisztán menjünk a házasságba. A gyerekeinknek is hangsúlyozzuk, hogy a házasság és jegyesség két különböző dolog, nem jó a kettőt összekeverni” – folytatja Gábor.

Fotó: Bocsák Gábor / Ripost

Az esküvői meghívójukra a Szentírásból választottak idézetet: „Keressétek elsősorban Isten országát, és a többit megkapjátok hozzá.”

„Irreálisnak tűnt, hol fogunk lakni, miből fogunk megélni, és ez a gondolat vigasztaló volt – veszi át a szót Ancsa.

– Aztán a Jóisten biztosította is azt, amire szükségünk van.”

Gábor 1993 óta a MÁV Szimfonikus Zenekarban játszik, 1995 óta pedig a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanít. Bejárta a világot, az évek alatt rengeteg egzotikus helyen megfordult, járt Egyiptomban, Libanonban, Hongkongban, Japánban is.

„A házasságunk elején nehezemre esett elutazni, itt hagyni napokra, esetleg hetekre a munka miatt a családot, de ahogy beilleszkedtem a zenekarba, egyre könnyebben éltem meg ezeket a távolléteket. Viszont ahogy egymás után születtek a gyerekek, láttam, hogy Ancsa dolga egyre nehezebb, annak ellenére, hogy mindkét oldalról számíthattunk a nagyszülők segítségére. Ha őszinte akarok lenni, embert próbáló időszak volt” – nevet Gábor.

Az első öt évben négy gyermekük született

„Legalább két óra volt csak a fürdetés, vacsora, esti ima, és mire megvoltunk, Ancsával alig vártuk, hogy lefekhessünk. De ahogy cseperedtek a gyerekek, egyre könnyebb lett.”

Fotó: Bocsák Gábor / Ripost

„Négyet mindenképpen szerettünk volna, de amikor hárman lettek, már nehezebb volt tartani az egyensúlyt köztük. A néggyel már könnyebb volt, kettesével lettek barátok, akárcsak mi a testvéreimmel.

Sokan félnek, hogy még egy gyerekre sem tudnak figyelni, de a testvéri szeretetet, a közös játékot egy szülő nem tudja pótolni”

– folytatja Ancsa.

„A testvéri szeretet a legnagyobb ajándék, ráadásul egy kistestvér még a legzűrösebb kamaszokat is megszelídíti és kihozza belőlük a jót” – fűzi hozzá mosolyogva Gábor.

Kisfecó a kapocs a mennyországhoz

Ancsa már majdnem 47 éves volt, amikor kilencedik gyermekük, Kisfecó igazi meglepetésként megszületett 2016-ban, de csak három és fél hónapig volt velük, akkor elragadta a bölcsőhalál.

„Borzasztóan nehéz ezt elviselni, de más szempontból nagy ajándéknak tartom, hogy a legkisebb gyerekünk, Kisfecó valahogy kapocs a mennyország felé, így a gyerekek tudják, igazából hová tartanak,

hogy ott van egy kistestvér, aki várja őket, aki segít nekik fentről.

Ez egy nagyon fontos tapasztalat” – osztja meg a gondolatait Ancsa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!