Ott már nem is használják

2022.07.15. 10:50

Egy perui őslakos, aki elmondta, mitől is annyira veszélyes az ayahuasca-tea

Meztelenül, sebesülten találtak rá VV Anettre egy teaszeánsz után a siklósi erdőben. Egy perui lakos azt mondja, az ayahuasca nevű pszichoaktív szert, már náluk sem használják; inkább az európaiakra jellemző a fogyasztása.

Elképesztő dolgok derülnek ki a siklósi sámánszeánszról. Megdöbbentő, hogy meztelenül, sebesülten találtak rá VV Anette-re, szinte hihetetlen, hogy efféle bizarr szertartásokat rendszeresen szerveznek Magyarországon, s az is elgondoltató, hogy miféle szereket használnak az ott lévők. Nos, ez utóbbiról, az úgynevezett ayahuasca teáról a leghitelesebb forrás, egy perui őslakos beszélt a Borsnak, ő közelről ismeri ezt a kultúrát. Carlos Julián Gómez Huanri azzal kezdte, mire használták fel eredetileg az amazóniai növényből készült főzetet.

„Nálunk nem elterjedt”

– Az ayahuasca egy sámáni célokra használt főzet, két amazóniai növény: az ayahuasca szőlő és a chacruna bokor összekeverésének eredménye – kezdte lapunknak az őslakos, aki elmondta, mitől is annyira veszélyes ez a főzett – Mivel serkenti a neuronok képződését, döntő tényező bizonyos neurológiai kezeléseknél,  ezért ez kis mennyiségben egy természetes gyógyszer. Előfordul viszont, hogy a sámánok gonosz célokra használják. A felelősségteljes, mértékletes alkalmazás, az említett betegségek esetén rendben van, de 

a túlzott fogyasztás következtében a fogyasztó elveszítheti az eszét és ez végzetes következményekkel járhat. Ennek a szernek a használata nálunk nem elterjedt, de azt hallom, hogy Európában sokat használják, de ezt titokban teszik, mert illegális 

– tette hozzá Carlos.
Varga Viktor elmondta a Borsnak, milyen élményekben van része annak, aki rászánja magát az ayahuasca tea használatára.

„Nem tudod mi valós és mi vízió”

– Mikor mindenki teljesen nyugalmi állapotba került, akkor kell meginni egy sűrű olajos, fekete mocsárlevet – kezdte lapunknak az énekes. – Nagyon savanyú és nagyon fura állagú. Ezt megiszod, aztán fél órán keresztül nem történik semmi, csak meditálás. Ahogy ez elkezdődik, elkezd egy vízió érkezni az agyadba.

 Nem tudja eldönteni az ember, hogy tényleg a valóság, vagy vízió az, amit lát. Amikor elkezd minden rád úszni, akkor fokozatosan kezdesz mélyebbre kerülni a tudatalattidban. Ezek kezdenek el téged feloldani vagy kísérteni. Legrosszabb esetben sírsz vagy hánysz – ez nagyjából hat órán át tart. Időtlen térben vagy, szóval nem igazán érzed az eltelt időt. 

Végig egy eufóriába kerülsz. A végére szépen elfáradnak a nevetőizmaid és elkezdesz „lejönni” – nyilatkozta lapunknak Viktor, aki állítása szerint ezt egy borzasztóan jó élményként élte meg. Mosolyogva, sőt vigyorogva élték meg azt a hat órányi mennyországot.

Ezért veszélyes  Varga Viktor elmondta a Borsnak, hogy milyen előkészületek szükségesek ahhoz, hogy valaki részt vehessen ezen a szertartáson.  – Hetekig ott vagy egy táborban, ahol eltöltesz mondjuk két hetet. Ez a minimum. Ott csak azt eszed, amit a vendéglátó törzsek megtermelnek Nagyon keveset ehetsz, de rengeteg vizet kell innod. Ezen felül különböző beszélgetéseket tartanak. Itt kiderül, kinek milyen személyisége, kinek milyen mentális problémái vannak. Ezzel szórják az embereket. Valószínűleg Anették ezt nem tartották meg, hanem egyből nekiestek a főzetnek. Őszintén szólva még nem hallottam olyat, hogy ennyire rossz véget ér egy ilyen szertartás. A főzet kihozta Anettből, hogy szembenézzen a démonjaival. Ez a legrosszabb ami történhetett vele – tette hozzá az énekes.

Nincs gyanúsított A korábbi hírekkel ellentétben a Vokánynál lezajlott szeánsznak még mindig nincsen gyanúsítottja. Amennyiben a szakértő megállapítja az idegenkezűség gyanúját, abban az esetben indul majd a nyomozás súlyos jogsértés gyanúja miatt. Anettet a szeánsz helyszínétől messze találták meg az eset másnapján. Komoly sérüléseket szenvedett és életmentő műtétet hajtottak végre rajta, de mostanra már eszméleténél van.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!