Bulvár-celeb

2023.02.15. 10:15

Kucsera Gábor őszintén elmondta, hogy éli meg a válást

Szerette volna ezt elkerülni.

Forrás: TV2

Február elején bombaként robbant a hír, hogy nincs mit tenni, véget ért Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága. A válásról az egykori kézilabdázó nyilatkozott az egyik hetilapnak, némiképp rejtélyesen a hűtlenséget is érintette, úgy fogalmazott, „volt megcsalás is”, de arra nem tért ki, hogy pontosan ki volt a hűtlen fél – írja a Ripost. 

Kucsera Gábor egészen idáig mélyen hallgatott, most viszont megtörte a csendet. A Retro Rádió Sztársáv című műsorában beszélt először a magánéleti válságáról.

„Nyilván megvisel ez a helyzet, ami most itt köztünk, illetve a médiában kialakult. Ezt én szerettem volna elkerülni” – kezdte Kucsera DJ Dominique-nak, majd reagált a hűtlenségéről szóló pletykákra is.

„Olyan sztereotípiák jönnek le emberekről, és olyan pletykásak vagyunk. Ez régen is így volt, de most már, a mai világban mindenféle platformon kering a pletyka. Én hatalmas nagy küzdő vagyok, az én hátam mindent elbír. Lehet engem köpdösni meg pocskondiázni, én ezt elbírom, ezt a sportból hoztam. Össze tudom rakni az agyam egy pillanat alatt. Egy sportolónak 24 órája van feldolgozni a kudarcot, utána menni kell tovább. Én is így próbálom most élni az életem” – fogalmazott a Sztársávban Kucsera, aki a magánéleti válság ellenére sem csügged, rengeteg terve van a jövőre nézve.

A teljes beszélgetés, itt:

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!