Bulvár-celeb

2023.05.17. 05:50

Mi történt? G.w.M az összes fellépését lemondta?

Lehet, hogy minden idejét Kulcsár Edinával és a picivel akarja tölteni.

MW

Forrás: Ripost

Fotó: Bánkúti Sándor

Nagy az öröm a családban, hiszen májusban megszületett feleségével, Kulcsár Edinával közös első gyermekük, Amara. Az örömüket azonban nem a nyilvánosság előtt akarják megélni, csupán hármasban a babával. Mostanában ritkábban posztolnak a közösségi oldalaikra, sőt, úgy tűnik, Edina nagyobb gyermekei is édesapjukhoz, Csutihoz költöztek erre az időszakra.

A jelek szerint G.w.M még lekötött fellépéseket sem vállalt Amara születése után, legközelebb  június 10-re van feltüntetve koncertje. Ez tehát azt jelenti, hogy a rapper a következő egy hónapban végig a felesége és kislányuk mellett lesz, értük lemondhatott a rendszeres éjszakázásról. G.w.M korábbi nyilatkozata is ezt erősíti, amelyben arról számolt be a rajongóknak, hogy az idei évtől kizárólag nagykoncerteket vállal, élőzenekarral – derül ki a Ripost cikkéből. 

Januártól kizárólag nagykoncerteken fogunk találkozni! Tegnapi nap léptünk idén először színpadra a bandával, és akkora sikere volt a közönségnél, hogy nem kérdés az, hogy mi a jövőben az irány… Hamarosan jelentkezem a további infókkal nektek! Nyugi… Csak most kezdődik minden! A következő 10 év sokkal keményebb lesz

 – osztotta meg alig két hete az Instagram-oldalán az immáron háromszoros édesapa.



 


 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!