Titkokat rejtett a sírkamra

2023.10.14. 12:33

Teljesen ledöbbentek a régészek, elképedtek azon, amit találtak

Mitológiai szörnyet ábrázoló falfestményekkel díszített antik római sírkamrát tártak fel régészek a Nápoly melletti Giugliano városa térségében.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A szakemberek szerdán közzétett beszámolói szerint az érintetlen sírkamra különlegessége a Kerberoszt – a görög mitológiában Hádész, az alvilág ura háromfejű kutyáját – ábrázoló freskók.

Ásatások során a régészek egy falmaradványra bukkantak, amelyet először egy temetkezési hely határvonalának tartottak, 

később azonban kiderült, hogy egy hatalmas sírkamráról van szó. 

A szakértők eltávolították a bejáratot fedő nagy kőlapot és csaknem kétezer éve elsőként tehették be lábukat az építménybe.

Hihetetlen érzelmeket vált ki egy ilyen felfedezés

 – hangsúlyozta Mariano Nuzzo régész, aki elsőként vehette szemügyre a sírkamrát. Mint mondta, az ásatások térsége ugyan éveken át el volt hanyagolva, de most felfedték annak dicsőséges múltját.

Nuzzo a kamra falain és mennyezetén lenyűgöző freskókat fedezett fel, ezek közül egyesek Kerberoszt, mások pedig emberi felsőtesttel, egy ló mellső lábaival és egy hal hátsó uszonyával rendelkező mitikus alakokat ábrázolnak.

„A sírban tökéletesen fennmaradt, mitikus jeleneteket ábrázoló fal- és mennyezeti freskók az egész termet beborítják” – ismertették régészek. Az illetékes hatóságok Nápolyban rendkívülinek nevezték a felfedezést, hozzátéve, hogy a sír érintetlen és tökéletes állapotban maradt fenn.

Szakértők szerint az érintett térséget nagyjából négy évszázadon át használták temetkezési célokra Róma köztársasági korától egészen a császárkorig.

A csodálatos freskót ITT tekintheti meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!